OCR
A LELKÉSZKUTATÁS BEMUTATÁSA A , hatalmi udvar"? létrejötte egyfajta öngerjesztő folyamat, hiszen a hatalmat gyakorló olyanokkal veszi körül magát, akik hallgatnak a szavára, illetve a többiek akár nagyobb hatalmat is tulajdonítanak a hatalomszemélynek: Itt a [lelkész] egy király volt, akivel nem lehetett vitatkozni. Valahogy mindig erőszakos volt. [...] Neki semmiért nem görbült a haja szála sem. Ő mindent el tudott érni. Őt nem érdekelte, hogy a presbitérium és a gyülekezet is morzsolódik. Ő itt kiépítette a saját kis klientúráját, akik fizetett presbiterek voltak. A 30 tagú presbitérium nagy többsége kötődött financiálisan intézményekhez. Ami természetesen azt jelentette, hogy az ő emberei voltak... (9/11) A versenyszférához képest az egyházi miliőre a kooperációra épülő szervezeti működés jellemző. A közös döntés, a presbitériumok demokratikus felépítése, a testvéri szeretet ethosza nagymértékben meghatározza az egyházi szervezeti kultúrát, ugyanakkor az együttműködés formáitól való eltérés, a versengés, a mások hátán való előrejutás idegen a rendszertől és nem elfogadott dolog.*” Amíg a versenyszférában a versengés természetes, elfogadott része a profitmaximalizáló célok megvalósításának, addig az egyházban a célok között szerepel az együttműködés, Isten országának közös építése, ezért a megjelenő versengés fájdalmakat és zavart okoz a rendszerben: Tehát mindig egyfajta védettséget ad, most én inkább burokra gondolok, ami puhább, mint a vasfal — az egyházi közeg. Egy egyházi iskolának a tanári karáról is, hogyha szó van. Nagyon kegyetlen dolgok megtörténnek ott is, de mostanra amit én látok a világból... A politika is... Tehát, mivel itt hatalomról van szó, amivé formálja az embereket, az kietlen, szeretetlen, önző, anyagias. Ezek a jelzők, amik eszembe jutottak és értetlenül állok ez előtt. Rangkórság, meg karriervágyak. (5/97) Bár keresztyének vagyunk, de nagyon fúrjuk egymást, szóval nagyon sokszor a pénz dominál. [...] Mikor az ember benne van, akkor rájön, hogy mit vár egy ilyen emberi szervezettől. (3/50) A szervezetek azon tehetetlensége, ami a kialakult status guo megtartásának érdekében a legtöbb konfliktust inkább az elkerülés irányába tolja, az egyházban is érvényesül. A hatalmon lévők a szervezetekben leginkább a feszültségek 121 Csepeli: Szociálpszichológia mindenkinek, 158. 122 Vö. Mezei Júlia — Koncz András — Sárdi Tamás: Az együttműködés és versengés dinamikájának modelläläsa a fogoly-dilemma segitsegevel — egy tréninggyakorlat tanulságai, Alkalmazott Pszicholögia, V. evfolyam 3-4. szäm, 2003, 133-143.