OCR
A LELKÉSZKUTATÁS BEMUTATÁSA sorrendjében haladtunk, egyértelművé tette Isten, hogy elküld minket. Egy évre rá valóban lehetővé is vált, mert hogy az sem volt egyszerű, az itteni történet, hogy itt valóban egy lelkipásztori szolgálat elindulhat. (11/19) A számos megküzdési eszköz mellett, amit a hétköznapokban használunk, vannak speciálisan a hívő számára elérhető eszközök. Egy lelkész arról számolt be, hogy egy lelkiségi könyvön és egy bibliai Igén keresztül talált erőt ahhoz, hogy megküzdjön egy súlyos magánéleti válsággal: Aztán Isten mindig megtartott, egyszer nem tartott meg, amikor százzal mentem autópályán csúszós úton vidéken és belementem az árokba százzal, csak egy dísztárcsa tört, és egy vastag fa mellett ennyivel álltam meg. Teljesen sokkos állapotban, s akkor onnantól kezdve kezdődött el, ami megmentette az életemet, Wilhelm Buschnak Isten megkísértett szolgái című könyve, azt akkoriban olvastam, nagyanyámtól örököltem és az nagyon megfogott. Türelemre intett. Meg az az ige, hogy mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem, meg akik Istent szeretik, minden a javukra van, ezekbe kapaszkodtam és így túléltem. (23/14) A megküzdési helyzetek és átélt krízisek olyan élettapasztalatokat adnak, melyekből tanulva egyre többen figyelnek a lelkészek közülis a saját magukkal való viszonyra és a szerepükből adódó elvárások tudatosabb kezelésére. Friedman szerint a vezető szerep megkíván egyfajta „szelf-differenciäciöt” a lelkésztől." A lelkész, aki egyrészt kongruens a saját szerepével, de képes kívülről is látni magát, teljesen benne van a gyülekezet közösségében, ugyanakkor képes önmagát meghatározni és határait megvédeni. Az, hogy lelkészként szabadidőt teremteni [...] tudod most ebben a hónapban kezdtük el azt, hogy csütörtökön este elmegyünk a városi termálfürdőbe a két nagyobbal. És, hogy ez nekik is, meg nekem is egy jó élmény, meg közben mozgás, meg egészség, meg nem tudom még mi. De hogy ezeket tudatosan kell csinálni. Még nem tudom, de most már kezdem érezni, hogy számomra is és még inkább, hogy a kapcsolatunknál ez mennyire fontos. (12/28) Gyülekezeti szinten is vannak példák arra, hogy a lelkész tudatos abban, hogy tehermegosztás legyen a közösségen belül, ezzel is megelőzve a kiégés veszélyét: 347 Friedman: Nemzedékről nemzedékre, 251. 126