OCR
A TEOLÓGIAI KÉPZÉS ÉVEI — FELKÉSZÜLÉS A LELKÉSZI SZOLGÁLATRA A sémák nagy mennyiségű elsajátítása időigényes és fáradságos feladat. Az sémák elsajátításának mennyisége és a ráfordított idő függvényében a motiváltságnak különböző időszakai lehetnek: lelkesedés az új dolgok tanulása iránt, a tanulás fáradalmai miatti kiábrándultság érzése, a tanulás megtanulása és az új sémák beépülése az eddig megtanult sémák rendszerébe. A sémák elsajátításának fáZisai: az ismeretszerzés öröme, nehézségei, ,értelmetlensége" a teológiai képzés kapcsán több interjúban is előkerült: Egyre jobban a teológiával kapcsolatos akár irodalmi, akár bibliai vetületű ismeretek elkezdtek foglalkoztatni. Szóval úgy éheztem és szomjaztam az igazságra, mondhatnám nagyon nemesen, dehát azért lehet ez túl szép ahhoz képest, amit ott megéltem, de valami ilyen az egyértelműen, tehát az ismeretek iránti mély éhség ott volt bennem. (10/8) Az egész megtérésfolyamat nagyon gyorsan zajlott, igazából úgy volt, hogy megtértem és akkor utána fél év múlva, nem volt egy év, nyolc hónap múlva jelentkeztem a teológiára. Tehát ez elég merész dolog volt, és ezt is éreztem a felvételin, hogy én nem tudok semmit, pláne azokhoz képest, akik ott voltak a lelkész gyerekek, ezek úgy születtek, hogy tudják a Bibliát fejből. Én meg azt se tudom, miről van szó. Úgyhogy a legnagyobb élmény nekem ez volt a teológián, hogy a Bibliával foglalkoztam állandóan. Meg hogy istentiszteletek vannak, és külön leülünk még beszélgetni. [...] és azt éreztem, mintha egy szivacs lennék és Isten önti rám az Igéket, meg a tanításokat, meg a közösségélményeket, tehát így nagyon [...] Na, ebből azért nagyon sokat tanultam, és aztán utána később megjött az eszem is azért. Hogy azért le kell ülni, meg kell tanulni dolgokat, és akkor a végén már jó volt. (29/14) Jó esetben a képzés öt éve alatt az elsajátított sémáknak nemcsak a mennyisége, hanem a komplexitása is nő."? Tehát a tanulónak ,elkezd összeállni" többféle mintázat, illetve egyfajta saját látás és vélemény a teológiai kérdésekről. A sémák közötti összefüggések meglátása és az életkérdések kapcsán való alkalmazása hozzájárul ahhoz, hogy az egyetemi hallgatónak változzon a világszemlélete, a világról alkotott képe. 273 Mérő László: Észjárások — remix: a racionális gondolkodás ereje és korlátai, Budapest, Tericum, 2006, 189. 97