OCR
A LELKIPÁSZTOR KÜLSŐ ÉS BELSŐ ELHÍVÁSA töltötte el a szívemet először, megvallottam valamit, amit megértettem, most pedig egy pecsétet tett rá Isten. Onnantól kezdve egy olyan felszabadító érzés fogott el, ami tényleg szívből mondhatom, hogy látja a szívemet. Azóta is tart, ez harmincegy évvel ezelőtt történt, s utána már nem az volt a kérdés, hogy hogyan, kell-e, vagy miért is kell, hanem hogy tényleg ez hogy fog ez végbe menni?! (11/15) Előfordul, hogy egy lelkész életében az elhívás-élménynek nem volt része konkrét bibliai ige. Ez később hiánymotívumként, a közösségi normától való eltérésként jelenhet meg. Úgy tűnik, hogy bizonyos egyházi (szub)kultúrákban szinte elvárás a teológussal, lelkésszel szemben, hogy elhívását bibliai igével tudja alátámasztani: Tulajdonképpen anélkül jöttem én ide, hogy különösebb nagy elhívás élmény vagy Ige, vagy mit tudom én mi lesz. Akkoriban még mikuláskor, tehát e tájt, mint most vagyunk még kevesen is voltunk, tehát összesen nem voltunk 100-an a teológián. Tehát 70-en az öt évfolyamon, évfolyamonként tizen valamennyien voltunk. Elfértünk, még akkor lent volt az ebédlő, ahol most a könyvtárba megyünk, ott volt az ebédlő. És akkor mikuláskor mindenkinek föl kellet állnia, és elmondania, hogy miért jött ide. És akkor föláll az első sor, és Ézsaiás, és Jeremiás: Menj, ints és pusztíts és építs. Akkor mondták az Igéket, én SZ betűs vagyok, hála Istennek a sor végén vagyok, és rádöbbentem, hogy nem fogok tudni Igét mondani. Nem fogok itt fölállni és hazudni, hogy mit tudom én Jelenések könyve ez meg ez, és hogy milyen élményem volt, és ekkor kaptam, meg akkor kaptam, hanem fölálltam és mindenki legnagyobb megdöbbenésére azt mondtam, hogy - és ezzel utalok a kérdésre — nem tudom, hogy mit keresek itt, de remélem, hogy ötödév végére már fogom tudni. Odajött hozzám valaki, aki esperes a Tiszáninnen és azt mondta, hogy: , te, itt nem szokás őszintének lenni". (nevetek) Ezt nem tanultam meg, ezt a leckét, és ennek lettek következményei. Tehát nem volt igei elhívásom. Volt egy erős indíttatásom a spiritualitásra, a szakralitásra, ezt most már utólag mondom. Mindenképpen emberekkel akartam foglalkozni, és akkor lévszám]ban szept. tizenvalahányadikán. (6/14) A lelkészi pályán a belső motivációhoz sajátos módon sok esetben kapcsolódik egy-egy bibliai vers, mintegy bizonyságot és perspektívát adva az elhívott ember számára egész életére nézve, egy-egy bibliai gondolat, mely önmagát gondoltatja tovább és egyfajta életértelem-metaforává, vezérgondolattá nemesül.?! 231 Siba: Isten és élettörténet, 159. 81