OCR
A LELKÉSZKUTATÁS BEMUTATÁSA nemcsak oly biztos ismeret, amelynél fogva igaznak tartom mindazt, amit Isten az ő Igéjében nekünk kijelentett, hanem azon felül még az a szívbéli bizodalom is, melyet a Szentlélek az evangélium által gerjeszt bennem, hogy Isten nemcsak másoknak, hanem nekem is bűnbocsánatot, örök igazságot és üdvösséget ajándékoz az ő ingyen kegyelméből, egyedül a Krisztus érdeméért."??? A LELKIPASZTOR KULSO ES BELSÖ ELHIVÄSA Robert Bellah ,,Habits of the Heart” című könyvében ír arról, hogy a munka világában a ma emberének szüksége lenne arra, hogy az elhívás és küldetés szavak jelentését újraértelmezzük, és ezek ne csupán az egyéni ambíciót és eredményeket, hanem a közösségért végzett hivatást jelentsék.?? Ez a fajta belső motiváció a lelkészi szolgálatban alapvető módon megjelenik, de nemcsak a közjóért, hanem minden keresztyénnel együtt Isten országának építéséért is történik, sőt az egyházi szolgálatban állók esetében ez kiegészül Isten speciális elhívásával is. A speciális elhívás része a vocatio externa (külső) és a vocatio interna (belső) elhívás. A Magyarországi Református Egyház választójogi törvényének Preambuluma így foglalja össze a lelkészi elhívás összefüggéseit: , A Magyarországi Református Egyház a Szentírás alapján, hitvallásaihoz ragaszkodva az egyetemes papság elvét vallja. Ugyanakkor szükségesnek és indokoltnak tartja a lelkészek és a választott tisztségviselők szolgálatba állítását. Krisztus az Ő Anyaszentegyházának mindenkor ad pásztorokat és tanítókat az Ő testének építésére (Ef 4,11.12; 1Kor 12,28). Ezekre a szolgálatokra az Istentől kapott belső elhívás, és annak külső megerősítése útján kerül sor." Ebben az alfejezetben kifejezetten a református lelkészi elhívást vizsgáljuk abból a szempontból, hogy a lelkészinterjúkban, mely bibliai és teológiai témák reflexiói jelennek meg.??° 22 Zacharias Olevianus — Caspar Ursinus: Heidelbergi Káté — A Református Keresztyén Egyház Hitvallása, Kolozsvár, Erdélyi Református Egyházkerület, 2003, 30. 223 R. N. Bella — R. Madsen — W. M. Sullivan — A. Swidler — S. Tipton: Habits of the Heart — Individualism and Commitment in American Life, New York, Harper & Row, 1986, 287-288. 224 1996. évi I. Törvény, a Magyarországi Református Egyház választójogi törvénye (a 2002. évi IV., a2005. évi V., a 2010. évi I., a 2011. évi I., a 2013. évi VII. és a 2014. évi III. törvény módosításaival egységes szerkezetben). 235 A fejezet tanulmány változata a következő címmel jelent meg: Siba Balázs: A lelkipásztor külső és belső elhívása, in Sepsi Enikő — Deres Kornélia — Czeglédy Anita — Szummer Csaba (szerk.): Nyelv, kultúra, identitás, A Károli Gáspár Református Egyetem 2015-ös évkönyve, Studia Caroliensia, Budapest, LHarmattan — Károli Gáspár Református Egyetem, 2016, 175—189. 78