OCR
A LELKÉSZKUTATÁS BEMUTATÁSA Makkai Sándor a megtérést egy olyan élménynek tartja, amelynek speciálisan vallásos színezete van." A megtérés menetét négy szakaszban így írja le: hiányérzet, reakció, pótlás, kielégülés. A hiányérzet itt a végesség, tehetetlenség és a bűntudat érzéseiből tevődik össze. A reakció a megtérésnél a megváltás és a tökéletes utáni vágy. A pótlás (projekció) pedig maga a hit. A kielégülés pedig az üdvbizonyosság. Jung a megtérésnél két fázist különít el. Az elsőben krízis áll be, az eddigi világkép és az önmagunkról alkotott képünk válságba kerül, de a moratórium túlfűtött állapota nem tarthat sokáig, mert az embernek szüksége van a harmóniára. Ekkor kezdődik el a második szakasz, a belső átrendeződés, melynek során új értékcentrum alakul ki.?? Mindenkinek van egy külön sorsa és útja, és egy-két év kellett ehhez, különféle próbálkozások, nem részletezem, hogy míg aztán hitben is úgy egy leülepedés, vagy letisztulás, fölfrissülés, hogy hova kapcsoljam én a megtérésemet, amit ezzel a megterhelt szóval mondunk, vagy az életem megújulását, ez nagyon sok összetevőből állt, és szerintem egy hosszabb folyamat érlelte ezt, de mire a teológia előtérbe került, hogy esetleg azt is választhatom, addigra ez tisztázódott. (10/8) English megkülönbözet egy harmadik szakaszt is, mivel a megtéréshez szükségszerűen hozzátartozik a magatartás megváltozása is.?? Éppen a megtérés utóélete az, ami döntő lehet a későbbiekben, mivel a vallásos megtapasztalás nem jelenti azt, hogy valaki egyértelműen vallásos is lesz. Fennáll a veszély, hogy a megtérés olyan rövid életű lesz, mint a , sziklára és a tövisek közé esett gabonamag” élete. A megtérést követi az , első szeretet", az öröm időszaka. Ez az állapot eltarthat egy pár óráig, utóhatásait éreztetheti akár több hónapig is." A megtérés utáni nap tűnik fel még a leginkább úgy, mint a vallási élet eszményi magaslata. Egy ideig belső béke tölti el a megtérőket. De ez nem tart soká. Kiderül, hogy a harc a bűn ellen nem lett könnyebbé, hanem inkább nehezebbé vált. Ez még fokozza a csalódást és a nyomott hangulatot". Volt már szó arról, hogy az intenzív vallásos élményt csak akkor tarthatjuk bibliai értelemben megtérésnek, hogyha látható következménye, gyümölcse van. A megtérés következménye a megszentelődés, amelyben a felszabadultság érzése megerősödik az ember életében." Az egöközpont mások felé fordul, 211 Makkai Sandor: A vallás az emberiség életében, Torda, Erdélyi Református Egyházi Könyvtár 2. 1923, 85. C. G. Jung: Gondolatok a vallásról és a kereszténységről, Budapest, Kossuth, 1996, 23. Benkő: Bevezetés a valláslélektanba, 99. James: Essays in Pragmatism, 198. Vető: Tapasztalati valláslélektan, 50. Muzsnai: A lélek rejtelmes világa, 63. 212 213 214 215 216 74