OCR
A LELKÉSZKUTATÁS BEMUTATÁSA és stabil pontok megtalálása. Ekkor még kisebb gondot jelent az egész élet kritika alá helyezése, sokkal nehezebb ez idősebb korban, mert akkor az egész élet helyesbítésére lenne szükség, és egy akár ötvenéves munkát nehezen ítél az ember ,kárnak és szemétnek" (Fil 3,16). Viszont tizenkét éves kor előtt az ember nem tudja teljesen átlátni az életét, ezért hogyha istenélménye is van, megerősíti a hitben, reményt ad számára, mintegy vallásos szokásokat alakít ki, de az egész személy nem változik meg. Az még gyerekkorban, Pasaréten történt. Ahhoz köthető. Az egy nagyon, hmm... ilyen érzelmi [...] őszi evangélizációhoz köthető megtérés volt. Azt tartom, azt tartottam a megtérésemnek, és elég mély érzelmi komponense volt. De megfogható, tehát volt egy ilyen mindennapi eleme. Sok mindent tudtam akkorra én már, tehát azért komoly előkészületek után történt ez meg. (5/34) Ugyanakkor van hirtelen megtérés nélküli vallásosság is, amely legalább anynyira meghatározó lehet, mint azoknak a hite, akik intenzív vallásos élményt éltek át." Erre is igaz, hogy ezt is csak utólag tudtam úgy helyretenni, értékelni magamban, hiszen szerintem erről szól a felnőtté válás, hogy az ember megérti az életet nagyjából, megpróbálja értegetni az életet. Az meg ugye egy nagy igazság Kierkegaardtól, hogy visszafele értjük meg az életet, úgy, ha visszatekintünk, szóval ez tényleg így van, ezt én tapasztalom nap mint nap, hogy összeállnak dolgok, megértem, hogy hoppá, ez ezért történt, hoppá, akkor ezért alakultak így, mert. Szóval ezek nekem nagyon nagy élmények. Tehát szívtam magamba, és éppen ezért nem is egy ilyen hirtelen földindulásszerű volt ez az egész hit- vagy megtérés-dolog, hanem egy hosszú érésfolyamat, [...] Egy meghatározó állomásra emlékszem, az hetedikben volt, amikor körbekérdezte az osztályfőnök, hogy ki mi szeretne lenni, és én akkor már azt mondtam, hogy lelkész. Az osztályfőnök nagy, kikerekedett szemekkel nézett rám, hogy mi? Szóval az még ugye a 80-as évek vége, az még nem ez a világ volt, vagy hogy mondjam, sokkal inkább még a másik, úgyhogy az nagyon megmaradt bennem. Tehát én azt mondom, hogy - ez ugye mennyi, hány éves a hetedikes, 13 körül? — hogy onnantól én már célirányosan errefelé mentem. (18/5) E. D. Starbuck és William James több mint ezer kérdőíves felmérés után állapították meg a megtérésre vezető motivumokat.”” Ezek a következők: bűntudat, 201 Muzsnai László: A lélek rejtelmes világa, Budapest, 1929, 58. 202 Vető: Tapasztalati valláslélektan, 42. 70