OCR
AZ IFJÚKOR KÉRDÉSEI A HITFEJLŐDÉS SZEMPONTJÁBÓL Az erkölcsi ítéletalkotás mint fejlődési dimenzió kirajzolódik a következő beszámolóban: A lelkészem, nyilvánvalóan, akitől megtanultam, hogy ne fogadjak el sablonokat. Tehát ő az ifin mindig emlékszem, hogy elég nem tudatosak voltunk, nem hívtuk meg őt minden ifjúsági órára, magunk tartottuk, de hogy amikor beszélgettünk vele, vagy amikor behívtuk, akkor nem az volt, hogy majd ő hogy megmondja a választ, hanem amikor azt érezte, hogy mi elkezdünk ilyen nagyon sablonos, dolgokat mondani a keresztyénségről, akkor bekérdezett. Tehát, hogy oké-oké, ezt gondolod, de akkor mi van azzal, hogy. Annyira jól kérdezett, annyira eltalálta ezeket a dolgokat, hogy ez — nekünk - nekem nagyon sokat tanított arról, hogy az Istennel való kapcsolatban helye van az őszinte kérdésnek. Sőt, fontos a fejlődés szempontjából. Tehát, amit leginkább tanultam tőle, mindig azt mondta, hogy az a generáció vagyunk, vagy abban a korosztályban, hogy mi próbáljunk meg nekimenni a dolgoknak, ne mindent elfogadni. Segített abban, ami szerintem egyébként az egyháznak nagy kihívás, és nem mindig tud vele megküzdeni se összegyházi, se gyülekezeti szinten, hogy a kamaszokkal mit kezdjen, az itt nagyon nem, tehát annyira jól tudott hozzászólni a lelkész, és hogy ez segített ebből valami értéket kihozni. (3/18) Életünk során hitrendszerünk sémarendszereiben is struktúraváltások mennek végbe. Empirikus vizsgálatai alapján Fowler kimutatta, hogy a sokféle istenfelfogás között egyes hitmódok hasonló sajátságokkal bírnak, hitstruktúrákról, szintekről beszélhetünk."? A serdülőkor kezdetén az úgynevezett mitikus-literális hittel találkozunk, a legjellemzőbb azonban a serdülőkorra a harmadik és a negyedik hitszint. Harmadik szint: Szintetikus-konvencionális hit. A serdülő már képes a formális műveleti gondolkodásra, absztrakt fogalmak megértésére, és képes saját magát kívülről látni, s önmagára is reflektálni. Erkölcsi ítéletalkotása területén a kölcsönös megegyezés és az interperszonális elvárások motiválják. Szociális tudatának határa bővül - igaz, csak azokkal a csoportokkal, melyekhez személyesen kötődik — a világ sokkal komplexebb lesz számára. Az eligazodáshoz — mivel még nincs kiépült értékrendszere — szüksége van példaképekre és közösségre, melyekhez hajlamos konvencionális módon viszonyulni. Az önálló megfontolásra való képesség nő, de nem bontja fel a készen kapott hitrendszert, adottnak veszi azt a világot is, amit annak értékei közvetítenek. A számára értékesnek 172 Magyar nyelven eredeti és a szekunder irodalom egyaránt nagy számban foglalkozik fejlődéselméletekkel, s a legtöbb könyv taglalja a logika, az erkölcs és a vallás fejlődésének egymásra épülését. Témám elsősorban a hit és a hiterkölcs kérdéseivel hozható kapcsolatba, így Piaget és Kohlberg nézeteivel csak utalás szintjén foglalkozom.