Oldal 48 [48]
OCR
A SZÜLŐI HÁZ SZEREPE A LELKIPÁSZTORI IDENTITÁS ALAKULÁSÁBAN a figyelmét.”’ Az alábbi idézet példa arra, amikor felnőttként reflektál valaki a szülői ház szerepére. A felnőtt az ott kapott világszemléletet akár kritikával, de tudatosan sajátjának tekintheti: Ha vissza kell emlékeznem a gyerekkoromra, akkor azt mondhatom - és ezt persze így felnőtt fejjel értettem már meg, vagy láttam át teljes valójában, hogy milyen volt a gyerekkorom -, akkor azt mondhatom, hogy mindent megkaptam, ami ahhoz volt szükséges, hogy egy egészséges, életerős, lépni merő ember legyen belőlem, én azt ott megkaptam indításképpen. Ebben nyilván, hogy óriási szerepe volt annak, hogy hívő szüleim vannak, mi is templomban nőttünk fel gyakorlatilag. [...] De abból a szempontból tényleg nagyon hiteles a szüleim példája, hogy látom, és tudtam és tudom értékelni, hogy mi volt az, ami az ő életükben roppant pozitívum és követendő, és az arányokat talán jobban látom, hogy mikor kell nemet mondani, vagy mikor kell egy kicsit hátrébb állni. (18/1) A szülői ház még akkor is viszonyítási alap marad, ha történetesen más utat választ a következő generáció. Leginkább az életkérdések életciklus szerinti ismétlődő megjelenése során kerül előtérbe, hogy az elsődleges szocializáció során megismert mintáinkat reflexió tárgyává tegyük. Felnőttként újraértékeljük a gyerekkori problémákat: gyermekként láttam szüleimet dolgozni, és most én kerülök a munka világába, láttam apám nevelési módszereit, és most én vagyok szülő." De nekem ez egyenes út volt, tehát én egy hagyományosabb, konzervatívabb, kálvinista szemléletet vagy kegyességi irányzatot kaptam az édesapámtól, és mára én egy sokkal nyitottabb, szabadabb, ökumenikus látásra jutottam el, aki merek szabadon gondolkodni. Megtanultam [név]-től, hogy nincsenek tabuk. Mi itt a gyülekezetben akármiről beszélünk, akár a szexualitásról vagy a szerelemről, ami más gyülekezetekben olyan, majdnem tiltólistán vannak, arról mi itt simán beszélgetünk. (19/10) Az élettörténeti elbeszélések nem követik az idő lineáris szemléletét, hanem a múltból és a jövőből az kerül elmesélésre, ami releváns összefüggésben van a jelennel. A régen történt eseményeket a jelen identitás szemüvegén keresztül interpretálja az interjúalany, mégpedig oly módon, hogy abban megjelenik az elbeszélő aktuális szándéka és szemléletmódja." Az élettörténeti elbeszélésben felbukkannak a jelen életkérdései. Az alábbi interjúrészletben a lelkész édesapjának nevelési módszerével veti össze saját apaszerepével kapcsolatos dilemmáit: 189 Csepeli György: Szociálpszichológia mindenkinek, Budapest, Kossuth, 2014, 125. 40 B. Bettelheim: Az elég jó szülő, Gondolat, 1994, 154. 141 Lucius-Hoene - Deppermann: Rekonstruktion narrativer Identität, 25. 47
