OCR
A LELKÉSZKUTATÁS BEMUTATÁSA Az interjúk elemzésének kvalitatív kutatási háttere Többféle módszer látott napvilágot az interjúk elemzésére. Ezek közül az egyik legismertebb alapmegközelites Oevermann objektiv hermeneutikäja®®, illetve az erre épülő szekvenciaanalízis?. Az objektív hermeneutika elsődleges fókusza nem az egyén által közölt ok-okozati összefüggések felvázolása, hanem sokkal inkább az úgynevezett látens értelmi struktúrák feltérképezése. Részben ezekre az elméletekre támaszkodom, viszont az elemzés módszere kiegészül Schütze, illetve Bohnsack narrativ analizisével.” A kvalitatív interjúelemzésnek ebben a megközelítésében a kutató maga párbeszédbe kezd az interjúk szövegével (co-creator)." Ez egy időigényes munka, hiszen a mintázatok feltérképezése (structure of experience) a teljes adatbázis többszöri, különböző témakörök szempontjai szerint való átolvasását, illetve többszöri átstrukturálását igényli.?? Az elemzés egy pontján az érintett lelkipásztorok olvasták az elemzési módot és páran észrevételeikkel segítették a további elemzések alakulását. A kutatás célkitűzéséből adódik, hogy az információkat, interjúszövegeket elsősorban nem személyhez kötötten, hanem a tágabb jelenségkör sajátosságainak bemutatására használom. Az interjúk anyagát, az interjúrészleteket a társadalomtudományos közlemények módszertani gyakorlatának megfelelően anonim módon idézem. Szakmai szempontból fontos, hogy az interjúk szövegének közlésekor az elhangzott szóhasználatot nem változtattam a nyilvánvaló elgépeléseken és helyesírási hibákon kívül.? 88 Läsd: U. Oevermann - T. Allert - E. Konau - J. Krambeck: Die Methodologie einer „objektiven Hermeneutik“, in H. Zedler (Hg.): Aspekte qualitativer Sozialforschung - Studien zu Aktionsforschung, empirischer Hermeneutik und reflexiver Sozialtechnologie, Opladen, 1983, 95— 123. Vö. U. Oevermann: Ein Modell der Struktur von Religiosität — Zugleich ein Strukturmodell von Lebenspraxis und sozialer Zeit, inM. Wohlrab-Sahr (Hg.): Biographie und Religion - Zwichen Ritual uns Selbstsuche, Frankfurt am Main Campus, 1995, 27-102. ® Vö. A. Schöll - D. Fischer: Deutungmuster und Sinnbildung — Ein sequenzanalytischer Zugang nach der „objektiven Hermeneutik”, in G. Adam - K. Gossman (Hg.): Religion in der Lebensgeschichte — Interpretative Zugänge am Beispiel der Margaret E., Gütersloh, Güterloher Verlagshaus, 1993, 19-49. °° Lasd: R. Bohnsack: Rekonstruktive Sozialforschung - Einführung in Methodologie und Praxis qualitativer Forschung, Opladen, Leske + Budrich, 1993, 91-107. Vö. G. Lucius-Hoene A. Deppermann: Rekonstruktion narrativer Identität - Ein Arbeitsbuch zur Analyse narrativer Interviews, Opladen, Leske, 2002, 177-195.; Uwe Flick — Ernst von Kardorff - Ines Steinke: Qualitative Forschung - Ein Handbuch, Reinbek, Rowohlt 2000, 218-238.; Fuchs-Heinritz: Biographische Forschung, 297-331. >]. Swinton - H. Mowat: Practical Theology and Qualitative Research, London, SCM Press, 2013, 61. "2 Swinton - Mowat: Practical Theology and Qualitative Research, 118. 93 L. Spencer - J. Ritchie - W. O’Connor: Analysis: Practices, Principles, Processes, in J. Ritchie — J. Lewis: Qualitative Research Practice - A Guide for Social Science Students and Researchers, 32