OCR
A LELKÉSZKUTATÁS BEMUTATÁSA Az interjúkérdések az élettörténet kronológiai logikáját követik, így az elemzések első fele is az emberi életciklus mentén halad (szülői ház, ifjúkor, egyetemi évek). Két olyan alfejezet született, ami a történetekben fontos volt, és kifejezetten egy egyházi (megtérés), illetve a lelkészi (elhívás) életút kulcskérdéseihez tartozik. A lelkészi szolgálat éveihez tartozó elemzések már nem a kronológiát követik, ezeket olyan kérdések mentén tematizáltam, melyek hangsúlyosan jelentek meg az interjúk szövegében (munka-—magánélet, lelki élet, hatalom és az anyagi világhoz való viszony). A LELKÉSZKUTATÁS ELMÉLETI HÁTTERE ÉS MÓDSZERTANA A harminchárom lelkész életének elbeszélését követve tartalomelemzés módszerével összesen kilenc téma mentén vizsgálom a lelkészi identitás kulcskérdéseit." Az interjúk elemzésénél a Heiner Keupp identitásmodelljében már ismertetett sélettörténeti magtörténet"-et vettem alapul.? A kutatás alapötlete és a mintavétel A lelkészkutatás alapötlete 2013 nyarán Finnországban a nemzetközi konfirmációs kutatás megbeszélésén született, ahol megismerkedtem a princetoni teológia tanárával, Gordon S. Mikoskival.? A vele való beszélgetés és az akkor megjelent 81 A kutatásmódszertanhoz lásd: C. White — K. Woodfield - J. Ritchie: Reporting and Presenting Qualitative Data, in J. Ritchie - J. Lewis (ed.): Qualitative Research Practice - A Guide for Social Science Students and Researchers, SAGE Publications, London, Thousand Oaks, New Delhi, 2003, 287-320., 311-313. Vö. Keupp: Identitätskonstruktionen, 217. A konfirmációs kutatásról lásd: Hámori Ádám - Siba Balázs — Pángyánszky Agnes: Youth and Confirmation Work in Hungary, in F. Schweitzer — K. Niemela — T. Schlag — H. Simojoki (eds.): 82 83 29