Page 215 [215]
OCR
214 s Köztes terek iránti bizalom hiánya, illetve az együttműködési hajlandóság alacsony foka is. Csizmady és munkatársai ezeket a hiányosságokat a paternalizmus csapdájaként értékelték, érzékletesen bemutatva azt a folyamatot, ahogy a rehabilitációban dolgozó szakemberek, a folyamatos, erejüket meghaladó nehézségekkel szembesülve, állandó küzdelemben léteznek az intézményrendszer és a helyi szervezetek, közösségek összehangolása érdekében. Emiatt egyre erősebb a nyomás felettük, hogy kézzelfogható eredményeket tudjanak felmutatni, ez viszont az igazi participáció alkalmazásával nagyon lassú lenne. Így az érintett lakókkal való viszony jobbára megreked a hagyományos paternalista viszonyban, a lakosok pedig joggal maradnak bizalmatlanok az őket integrálni képtelen rendszerrel szemben, amely - mivel nem vonta be őket a kezdetektől a tervek kialakításába, tehát valójában nem participatív módon működött - nem képes elősegíteni az önnállósodásukat. Ennek a félrecsúszó, szükségszerűen konfliktusokhoz vezető folyamatnak a végén, Csizmadyék szerint a hatalom egyre inkább csak a tekintélyével és a kontroll erősítésével lép fel, a „kliensekben” pedig erösödik az alávetettséggel párosuló szembenállás, így a kooperáció végül ellehetetlenül." A fejezet korábbi részében hivatkozott társadalmi tőke megerősítése, az azon belül létező , Ne romboljunk! elv, illetve a közösségi képesség fejlesztése tehát olyan céloknak tűnnek, melyek pár évtizeddel a rendszerváltás után a városnegyedben még aligha valósíthatóak meg maradéktalanul. Ennek ellenére biztosan állítható, hogy a Kesztyűgyár Közösségi ház a Magdolna Negyed Program egyik fő eredménye volt. Egyfelől itt volt a legtöbb és leglátványosabb beavatkozás az épített környezet megújítását tekintve: a Mátyás tér rendezése, a volt Erdélyi utca sétálóutcásítása, nem utolsósorban pedig az üresen álló volt gyárépület felújítása és funkcióváltása mind a Magdolna projekt mindenki számára látható és élvezhető kimenetelei lettek. Továbbá, a kezdetektől fogva a Kesztyűgyár adott helyet a legtöbb, nagy látogatottsággal bíró, a közvetlen közelben lakóknak szóló programnak, legyen az napi, heti rendszerességgel megrendezett foglalkozás, vagy éppen évente egyszer létrejött esemény, fesztivál. A Kesztyűgyár programjai az első időszakban elsősorban romáknak, roma gyermekeknek, fiataloknak szóltak, bár az etnikai jelleg távolról sem explicit, inkább a városnegyed és a Mátyás tér működésének, társadalmi gyakorlatainak következménye volt. Az integratív szándékkal létrejött hely, mely a participációt, a helyi közösség együttes részvételét és jelenlétét a leginkább megvalósítani látszott, a 2010-es évekig tehát egyre inkább fontos társadalmi szerepet vállalt magára, mely az eredeti célokhoz képest azonban átalakult. Ahogy a Kesztyűgyárban és az a körül dolgozó szakemberek, szociális munkásokkal készített interjúkból kiderült, ezen idő581 Csizmady et al 2012: 11-12.
