OCR
176 e Köztes terek öndefiniálásra, az identitás megerősödésére, valódi dialógusra, illetve a liminális fázis során megvalósuló szerepcserére nem igazán teremtettek alkalmat. A Magdi fesztivál és a Tavaszmező utcabál A három napos Magdi fesztivált a Zöld Fiatalok Egyesület (ZöFi) szervezte meg 2009-ben, a Tavaszmező utcában. A ZöFi, amely 2007-ben csatlakozott a Magdolna negyed rehabilitációs programjához és a kerületben 2012-ig működött aktívan, számos rendszeres eseményt, foglakozást szervezett saját irodájukban, a Kesztyűgyárban, valamint a Magdolna negyed más pontjain. A környezettudatos, közösségépítő és aktivista szemléletet hordozó és népszerűsítő civil szervezet ezen elveket tűzte ki a fesztivál céljaiként is, ahogy fogalmaztak: , Helyi civil szervezetekkel és szomszédjainkkal együtt így képzeltük el, milyen lesz a Magdolna negyed kapujában egy olyan sétálóutca, amelyik a Józsefváros változatos kultúrájú közösségének találkozóhelye. Egy autómentes Tavaszmező utcával élhetőbbé és vonzóbbá válik a környék." Az idézetből jól érzékelhető, ahogyan a Zöfi tudatosan kapcsolódott a városnegyed szociális-participatív rehabilitációjának elveihez és konkrét elképzeléseihez. Azzal, hogy a háromnapos fesztivál egyik napjára teljesen autómentessé tették a Tavaszmező utcát, előrevetítették a később megvalósuló, állandó sétálóutca-jelleget. Ugyanígy szándékos volt a névválasztás, vagyis a , Magdi", mely a Rév8 által megalkotott városnegyednevet, vagyis a Magdolna negyedet próbálta a becéző formával közelebb hozni, bevésni a helyi lakosok tudatába. A helyszínválasztás egyébként sem volt véletlen; mint erre korábban már utaltam, a Tavaszmező utca számos kulturális és társadalmi jelentéssel bír. Egyrészt itt működött a Magyarországi Roma Parlament, másrészt az utca egyfajta átmenetet, összekötő folyosót képez, a még , könnyen", , bátran" megközelíthető kerületrész (vagyis a Baross utcai villamosmegálló, a Harminckettesek tere vagy a Horváth Mihály tér) és a , gettó" központja, a Mátyás tér között. Továbbá, visszautalva az előző fejezetre, a Tavaszmező utcában volt a Beyond Budapest városnéző túrájának a zenész cigány családnál tett látogatása. Végül, a Magdi fesztivál után körülbelül fél évvel, 2009 őszén itt történt az az eset, amely során az utcában lakó roma fiatalok a Budapesti Műszaki Főiskola 7-15. szám alatt található kollégium diákjaira támadtak, és amely végül rasszista támadás miatt indított rendőrségi üggyé vált."" A Ta188 http://zofi.hu/projektek/magdi/magdi-fesztival. 189 A Magdi egyébként a 2009 márciusában a ZöFi által létrehozott kerületi újság címe is, melyet a civil szervezet tagjai és önkéntesei a városnegyed lakóival közösen írtak, szerkesztettek havi rendszerességgel. 199. http://www.origo.hu/itthon/20091009-riport-a-tavaszmezo-utcai-tamadas-helyszinerol.html.