OCR
Rituális identitásképzés e 173 átjárás egy ilyen fesztivál alkalmával a roma és nem roma lakosság és érdeklődők között, illetve MacCannell 1973-as, mára klasszikussá vált , színre vitt autenticitás" fogalma ráadásul olyan városi köztereken merültek fel, amelyek pár évvel később radikálisan átalakultak, így a rajtuk, mint liminális tereken való megmutatkozás lehetősége teljesen megszűnt. Fesztiválok az Orczy Parkban A Fővárosi Cigány Önkormányzat - melynek a városnegyed roma identitásában vállalt szerepére korábban már utaltam - 1999-től 2006-ig szervezett roma, elsősorban zenei tematikájú fesztiválokat évente kétszer: elsőként majális alkalmával a RoMajálist, másodszorra pedig az augusztus 20-i nemzeti ünnepen. A rendezvények a VIII. kerület legnagyobb zöldterületén, a XVIII. század végén létrehozott, történeti park státuszban lévő, tehát törvényi védettséget élvező Orczy Parkban zajlottak le."? Az Orczy Park a Ludovika tér, az Üllői út, az Orczy út és a Diószeghy Sámuel utca, valamint az ELTE Botanikus kertje, vagyis a Füvészkert által határolt területen fekszik, Józsefváros külső, a IX. kerülettel határos szélén. Miután az akkori kormány 2012-ben úgy határozott, hogy az Orczy-kert környékén és az egykori Ludovikában helyezik el a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusát, az átalakítás miatt a park évekig le volt zárva. A 2018-as újranyitása után ugyan újra elérhetővé vált a nyilvánosság számára, azonban a grandiózus projekt során épített egyetemi épületek és sportkomplexumok már nem a kerületi lakosságot célozták meg." Bár, mint a földrajzi behatárolás alapján látható, az Orczy Park kívül esik a Magdolna negyed területén, a rendszerváltás után mégis fontos szerepet töltött be az egész VIII. kerület lakossága számára: egyfelől, mint az egyetlen és legnagyobb kiterjedésű zöld terület a környéken, másfelől, éppen a vizsgált fesztiválok következményeképpen, saját kulturális emlékezetük, identitásformálásuk helyszíneként. A Budapesti Cigány Fesztiválnak nevezett rendezvényeknek számos helyszíne volt az Orczy Parkon kívül is: ezek nagyrészt térben és társadalmilag jobban beágyazott helyek voltak; azaz a város központibb, magasabb státuszszal bíró részein található színháztermek, koncerthelyiségek, a Magyar Tudományos Akadémia előadótermei és más helyszínek. A szervezők szándéka szerint tehát a romák a fesztivál alkalmával az egész városban megmutatkoztak, mégis úgy tűnhet, hogy a romáknak, vagyis a saját közösségnek legin32 2006 utánis volt Budapesti Cigány Fesztivál, csak a helyszín változott. Az Orczy Park helyett a belvárosi Merlin Színházban, illetve más, sokkal kisebb, exkluzívabb helyszíneken került megrendezésre. 483. https://magyarnarancs.hu/lokal/fak-a-levesbe-99046.