OCR
108 e Köztes terek és az Erdélyi utca és a Népszínház utca végén lézengenek. Akik ezt a környéket megszállták, nem nyolcadik kerületi lakosok. A helybéliekkel semmi gond nincsen, a bevándorlókkal annál inkább." A zenészrétegen kívül álló romák, a vidékről, vagy Romániából bevándorlók, az alacsonyabb státuszú, kirekesztett, gyakran munkanélküli, esetleg illegálisan itt tartózkodó, lakásfoglaló cigányok tehát nem tartoznak a kerületi CKÖ látóterébe; mintha az ő sorsuk, életkörülményeik javítása nem lenne feladata a kisebbségi önkormányzatnak. A Benga Oláh által lefestett Józsefváros és annak roma lakossága tehát egy sajátos, egyedi szeletét ragadta meg a hibrid nyóckernek. A városnegyed itt a társadalmilag és kulturálisan beágyazott, erős hagyományokkal rendelkező, bár azokból az utóbbi évtizedekben sokat vesztő muzsikus cigányok otthonaként tűnt fel, amelybe sajnálatos módon kerültek be az elmúlt időkben a kilátástalan helyzetű, lenézett, nagyrészt ignorált mások. Mintha a könyv elején említett kint és bent levés dichotómiájának egy új szintje jelent volna meg: a nem zenész, vidéki, szegény romák csak kívül rekedhettek azon a gettón, amely a tősgyökeres józsefvárosi romák valódi otthona. Roma Parlament A fejezet másik bemutatandó intézményének egyedülálló, a városnegyed komplex és hibrid identitásának szempontjából reprezentatív szerepéről a bevezetőben már említést tettem. A Tavaszmező utca 6. szám alatt található Roma Parlament 2016-os bezárásáig emblematikus helyszíne volt nem csak a kerületi, hanem az egész budapesti cigányságnak is. Idézve az egykori honlapjukon, a www.romaparlament.hu-n található bemutatkozó szövegből: »A Magyarországi Roma Parlamentet 1990-ben alapították civil cigány szervezetek, a cigányság első, nem állami szervezésű csúcsszervezeteként. Alapszabálya szerint érdekképviseletet lát el, a magyarországi cigányság helyzetének tömeges méretű megváltoztatásáért és kulturális identitásának megőrzéséért dolgozó intézményeket, művészeti-közéleti szakmai programokat, jogvédő irodát működtet és érdekérvényesítő tevékenységet folytat. Inspirálja, informálja és koordinálja a cigány társadalmi civil önszerveződést."?8! 250 Fontos 2010. #1 http://www.romaparlament.hu/2008052120/roma-parlament/dokumentumok/bemutatkozo-mo-iroma-parlament.html.