Oldal 73 [73]
OCR
72 s Köztes terek vedelemmel és kedvezőtlen társadalmi státusszal rendelkezők pedig maradtak a rossz állapotú, nem megfelelő komforttal rendelkező lakásokban. Józsefváros XIX. század végi képe tehát igazán összetett, gyakran ellentmondásos volt: egyrészt az erősen kispolgári társadalom jellemezte, számos ott élő kishivatalnokkal, például a budapesti postások nagy hányadával. A tudományos-oktatási intézmények, az orvosi fakultás és a klinikák miatt itt volt a legnagyobb Budapesten az orvosok aránya. Míg a kerület belső részein papok és arisztokraták laktak, addig a külső részeken nyilvánosházak működtek. A Rákóczi tér már ekkor elhíresült a prostitúcióról, Budapest nyilvántartott prostituáltjainak fele itt dolgozott." A VIII. kerület ekkorra tehát már ugyanúgy két, élesen elkülönülő részre oszlott, ahogy ma is: nyugaton egy kisebb, kulturális-arisztokrata negyed foglalt helyet, keleten pedig egy kiterjedt, ipari-proletár jellegű rész. Az ellentmondásos pozíciókat Perczel rehabilitációs terve is kiemelte, felhívva a figyelmet arra a paradox állapotra, hogy a Középső-Józsefváros esetében egy olyan városrész izolálódott és szakadt le, amelynek feltűnően sok középülete, intézménye, iskolája volt, és ami rendelkezett továbbá pályaudvarokkal, temetővel, vásárcsarnokokkal, de még operával és szállodákkal is. Hogyan lehetett, hogy ez a sok közintézmény nem volt igazán hatással az itt élő emberek életére, hogy azok mégis egy slumosodó terület stigmatizált lakóivá váltak? Perczel magyarázata nagyjából egyezett a már említett , történeti ritmus-eltolódással" és az elszalasztott urbanizációs helyzetek sorának felismerésével; szerinte az amúgy egész Budapest kialakulására jellemző, sajátos, szaggatott, meg-meginduló, majd mindig elakadó városfejlődés vezetett oda, hogy miközben e városrészben megépültek e jelentős közintézmények és mellettük elszórtan megindult a nagyvárosias bérházak kiépülése is, a városrész teljes átalakulására sohasem kerülhetett sor." Világháborúk, a kerület fokozatosan erősödő értékvesztése Az első világháború után jelentősen megromlott viszonyok, nyomor várt Józsefvárosra. A demográfiai fejlődés már 1910 körül megállt, tehát a kerület lakosságszámában nagy visszaesés volt érzékelhető, 1920-ban a népességszám 158 765 fő volt és 1945-ig nagyjából ezen a szinten maradt. A József körúttól kifele tartó rész továbbra is falusias maradt, nagyrészt komfort nélküli lakásokkal. Megkezdődött a városrész szegregálódása, kialakultak a munkásnev4 Vörös: i.m. 456. 5 Perczel: i. m. 112-113.
