Oldal 208 [208]
OCR
A TAMÁSI LIKAS-HEGY ÉS TÁRSAI. LÖSZBE VÁJT BÚVÓLYUKAK... 207 (Balatonendréd, Som, Tamási), erre utal a balatonendrédi üreg Barát-lik neve is. Fontos megjegyezni, hogy a török és kuruc kor utáni szórványos használat idején is érhette beavatkozás — kisebb-nagyobb üregek ásása — e járatokat. A különböző folyosók, kamrák és fülkék korszakolása csaknem lehetetlen; leginkább a ságvári Betyár-barlang IX. számú, szabályos, kerek, körben ülőpadkával ellátott szobája alapján merülhet fel, hogy a járatrendszer kevésbé kidolgozott többi kamrájához képest később keletkezett; erre utalhat, hogy — a járatrendszerben egyedüliként — egy már meglévő terem oldalából nyílik. Ennek kapcsán érdemes idézni a somogyi betyárság monográfusa, Gönczi Ferenc véleményét, aki szerint a betyárok , se)ol nem csináltak nagyszabású barlanglakásokat. Kisebb vermeket eső ellen néha ástak, de csak időleges tartózkodásra" (Gönczi 1944: 291). PÁRHUZAMOK, ÍROTT ADATOK, TOVÁBBI DEL-DUNANTULI BUVOLYUKAK A bevezetésben említettem, hogy a történelmi Magyarország területén létezik egy olyan objektumcsoport, amely a dél-dunántúli dombvidék búvólyukainak közeli párhuzama. A Sófalvi András által Udvarhelyszék hét helyszínéről bemutatott, általa védbarlangoknak nevezett, kőzetbe ásott, csoportosan elhelyezkedő barlangkamrákkal sok a hasonlóság: ezek is a települések néhány száz méteres közelségében találhatók, korabeli írott forrásokban nem szerepelnek, szájnyílásuk szűk, falukba helyenként kisebb-nagyobb kamrák mélyednek. A különbözőségek egy része bizonyára az eltérő alapkőzet nyújtotta lehetőségekből következik. Az udvarhelyszéki védbarlangok esetében inkább kamrák halmazáról beszélhetünk, szemben a löszbe vájt, folyosószerű vagy többfelé ágazó külső-somogyi löszjáratokkal. A kőzetbe vájt védbarlangokat bejárati oldalukon olykor , ablakokkal!" látták el, amivel a löszüregek esetében nem találkozunk. A védbarlangok alapterülete néhány m-től akár 50—100 m-ig is terjedhet, míg a löszjáratok egyes helyiségei között 10—20 m(6-esnél nagyobb ismereteink szerint nem fordul elő, bizonyára szintén a könnyebben omló alapkőzet miatt.?53 A dél-dunántúli löszlyukakat egyáltalán nem említi egykorú forrás, legkorábban a 18. század végén számolnak be róluk, de ekkor már elhagyott, pusztulófélben lévő objektumok voltak. A hasonló szájhagyománnyal bíró, de kőzetbe vájt, és mindössze néhány tíz kilométerre fekvő, szerencsésebb forrásadottságú balatonkenesei Tatár-likak kapcsán egykorú forrás is igazolja használatukat. 1641-ben egy tanú253 Vö. Sófalvi 2017: 158—162, 257—285.
