Page 179 [179]
OCR
178 K. NÉMETH ÁNDRÁS A likas-hegyi löszjárat a mindenkori tamási ifjúság kedvelt kirándulóhelye volt, amint a fenti újságcikk is bizonyítja. Cser (Stockinger) László (1I914—2004) tamási születésű jezsuita szerzetes így emlékezett gyermekkori kalandjukra: , 4 hosszú dombba vájt folyosó bejáratának egy része beomlott, de nekünk, gyerekeknek elég széles és magas volt, hogy a bosszú folyosóba behatoljunk meggyújtott, füstös-büdös fáklyánk fényének vezetése alatt. A hosszú folyosón jobbra-balra teremszerű üregek nyíltak. Mindent megvizsgáltunk, ásót is hoztunk, mert mindig azt reméltük, hogy emberi csontokat, koponyákat, fegyvereket, esetleg aranyat is találunk. Soha nem találtunk semmit. Szorongó érzéssel hatoltunk tovább. Vagy száz méter után a főfolyosó megszűkült. Minden évben tobb és több sárga agyag akadályozta utunkat. Ha kellett lapáttal, ásóval tágítottuk a szűkületet, hogy továbbjuthassunk. Újabb húsz-harminc lépés után az ember vágta alagutat beomolva találtuk. Ez volt a legvégső pont, ahová eljutottunk." (Cser 1996: 28). Kaszás Dezső nyugalmazott gimnáziumi tanár (szül. 1932) ugyanerről így emlékezett: , Szűk két évtized múlva Würtz Ádám Parancsnoksága alatt mi is átéltük a likas-hegyi kalandot, de már nem jutottunk olyan mélyre. Néhány esztendeje Cser László atyával és Gyarmati Irénkével az erdőben járva kerestük ifjúságunk emlékeit az Isbán kaszáló környékén, de nem leltük a bejáratot. Végül egy beomlott víznyelő-szerű mélyedésre bukkantunk. Némán álltunk előtte, azzal a meggyőződéssel, hogy a hajdani barlang szájánál vagyunk." "Torma István régész 1956 végén vagy 1957 elején gimnazistaként járt a Likas-hegy belsejében, emlékezése szerint , a főágtól jobbra is, balra is nyíltak oldalpincék. Az egyik ág (?) vége be volt szakadva, ott nem lehetett továbbjutni. A másikon még valamennyit mentünk. Ott vége lett a járatnak. [...] Tárgyakat másokhoz hasonlóan mi sem találtunk." Az 1970-es években végzett dűlőnévgyűjtés idején a helyi lakosok megemlítették a Likas-hegyet is, de magyarázatot nem fűztek a helynévhez; a kötet a Pesty Frigyes-féle leírást idézi (I MFN: 105 — 14/359). 1993-ban néhány tamási fiatal felmérte az akkori állapotot (82. ábra). A vízszintes főfolyosóba a föld mélyén, egy kb. öt méter hosszú meredek lejáróból lehetett bejutni, amelynek szájába már a felszínről is egy szűk nyíláson át bújva lehetett csak bemászni. A föfolyosö ekkor 18-20 meter hosszü, 1,8 meter széles, 1,6 méter magas volt (83. ábra), a főfolyosó kétharmad részénél abból ferdén két irányba kiágazva, nagyjából egymással szemben két, egyenként legalább 15 méter hosszú, egykor a szabadba nyíló mellékjárat nyílt. Megfigyelésük szerint a főfolyosóból jobbra nyíló négy kisebb kamra egyenként 3—5 méter mély, 2,5 méter széles és legalább I,5 méter magas, a mellékjáratok után a bal oldalon nyíló egyetlen terem azonban jóval nagyobb a többinél: négy méter mély, három méter széles és két méter magas volt (Kántor 1994). A leírásból kitűnik, hogy a 200 évvel korábbi 26 Kaszás Dezső levele a szerzőhöz, 2011. január I9. 227 "Torma István levele a szerzőhöz, 2016. október 8.
