OCR
MÁTÉ GÁBOR A MECSEK KÖZÉPKORI ÉS KORA ÚJKORI GAZDÁLKODÁSÁNAK TÁJTÖRTÉNETI EMLÉKEI (IRTÁSOK, LEGELŐK, SZÁLLÁSOK) A Mecsek szigethegységként emelkedik ki a Dél-Dunántúl dombos felszínéből, erdős hegyvonulatai messziről is jól észrevehetők. Ez az egyöntetű erdős jelleg, ami ma oly vonzó a természetszerető emberek számára, az utóbbi másfél évszázad erdészeti tevékenysége és a tájkezelés terén bekövetkezett szemléletváltás hatására lett uralkodó. A Mecsek a múltban a mainál sokrétűbben művelt táj volt. Erdei változatos korúak, fajösszetételűek és szerepűek voltak, gyümölcsfákban bővelkedtek. Nagy részüket legeltették, a hegytetőkön mozaikos összetételben szántók és szőlők terültek el." A történelem folyamán az erdősödés, az erdei állattartás, és az irtásokon alapuló földművelés váltakozva alakították a hegység arculatát, úgy, hogy annak megformálásában az erdei iparágak, majd a bányászat is meghatározó szerepet kapott." A hegység, az erdőgazdálkodás és az ipar 200 éves erőteljesebb jelenléte mellett a felszínén hordozza a síkföldi és dombsági térszíneken megjelent tájhasználati változásokat is (konjunktúrák hatása, új agrotechnikai módok megjelenése, kolonizációs folyamatok, pusztásodás stb.). A Mecsek tehát hasznosítását tekintve legalább annyira dombság, mint hegység. Annyiban azonban mégis más képet mutat a dombságokhoz képest, hogy az újabb korok művelésimód-változásai itt lassabban vagy módosult formában (szűkebb körben) jutottak érvényre. Míg például az úrbéri rendezés vagy a tsz-szervezés nyomán a dombsági falvak határa szinte teljeskörűen átalakult, addig a mecseki falvak határában jóval több, korábbi történelmi korokból származó tanú (reliktum) elem maradatott fent. Az ilyen határrészek felszínéből (morfológiájából), a parcellák alakjából, vagy például a felhagyott mélyutakból, a régi struktúrák és tájhasználati gyakorlatok helyét, szerepét és működését olvashatjuk ki. A hegység területén a késő középkortól napjainkig két nagyobb erdősödési fázis nyomai ismerhetők fel. Az elsé a 16-17. szäzadban történt, ekkor az elpusztult, illetve népességében megfogyatkozott falvak határában álltak be jelentős változások. A szántókból legelők, részben bokros erdők (csaliz, sűrű) lettek. A második a 19. századdal vette kezdetét, amikor is az uradalmak egyöntetűen erdőgazdálkodásra "88 Részletesen: Máté 2013a. 89 Az irtások jelentőségéről, erdők és szántók változásának dinamizmusáról: Hoffmann 1991; 1994; Maksay 1975: 139-146; Siedlungsforschung 2001; Takacs 1980.