OCR
BARÁTOK TAVA 139 lakossági bejelentés nyomán Ódor János Gábor bejárta a földnyelv keleti részét (az álló növényzet a nyugati oldal bejárását lehetetlenné tette)."" A tóhoz közelebb eső részen a vízzel párhuzamosan a lengyeli kultúra kerámia-töredékeit, vele átfedésben északabbra kb. 700 méter hosszan a rézkori péceli kultúra edénydarabjait figyelte meg. A keleti patakág mentén kisebb római megtelepedés régészeti nyomait is azonosította. 2012. novemberben, majd 2013. márciusban szintén lakossági jelzésre kerestem fel újra a lelőhelyet, amikor immár a dűlő teljes területén, nyugaton egészen a nyugati patakágig sikerült megfigyelni a másfél évtizeddel korábban leírt kultúrák felszíni nyomait. A terepbejárás jelentőségét szempontunkból az adja, hogy a dűlő nyugati részén, a tó két ága által közrefogott félsziget kiemelkedő, északnyugat-délkelet irányú gerincén (63. ábra) néhány középkori kerámia-töredékeket is találtunk, a leletbejelentő Oláh László előzőleg pedig többszöri terepszemléjén számos középkori cserepet gyűjtött. A lelőhelyen középkori leletanyag létéről korábban nem volt tudomásunk, most tehát adott volt egy olyan középkori faluhely, amelyet meg kellett feleltetni a környék okleveles adatokból ismert, terepen nem azonosított középkori településeinek egyikével. A környéken feküdt egy Zemerki(n) nevű középkori település, amelynek emléke nem maradt fenn helyneveinkben, így pontos helyét a korábbi településtörténeti kutatásoknak nem sikerült meghatározni. Csánki Dezső az okleveles adatok alapján még ,Pinczehely, Gorbé, Miszla, Palfa sat. videken” kereste (Csänki 1897: 455), Engel Pál hasonló forrásokra támaszkodva pedig Pálfától nyugatra helyezte (Engel 2001). Mint látni fogjuk, a lokalizálásban Dávid Géza jutott legközelebb a valósághoz a török defterek alapján, aki szerint az egykori falu a mai Kisszékely mellett feküdt (Dávid 1982: 132). Tekintsük át röviden időrendben a Iemerkény falura vonatkozó adatokat. A település neve puszta személynévből, magyar névadással keletkezett, 166 Wosinsky Mór Megyei Múzeum Régészeti Adattára 553—96. (Kisszékely-Bernát-tanya, 1996. június 19.)