Oldal 116 [116]
OCR
À DÉL-DUNANTÉLI PUSZTA (1683-1735) TÂJREKONSTRUKCIOJA IIS makkoltatásra alkalmas szálas erdők foglalták el a régi falvak helyét, s a török világ végére már feltehetően ezek domináltak. A rácokkal benépesített, következésképpen a török világban is újra- és újra felfrissülő faluhelyeken és faluhatárokban azonban - a gyakoribb népmozgások és pusztulások miatt — degradálódott, erdősödő szántók, kiterjedtebb bokrosok jelenlétével számolhatunk. A táj legsikeresebb gazdasági ágazata az erdei állattartás volt, amelyet vallásra, etnikumra és elhelyezkedésre való tekintet nélkül minden itt élő csoport kiaknázhatott. Míg az Alföldön a szarvasmarha, addig ezen a tájon a sertés volt a legjobban értékesíthető termék. A környéken élő gazdák és kereskedők is tartottak állatokat. Feltűnő különbség mutatkozik azonban a rác és a magyar népesség között a juhtartás terén. A rácok nagyobb számú juhot és kecskét tartottak, míg a magyarság inkább a szántóföldi növénytermesztés révén formálta a táj arculatát. Egyformán járták a tájat vadászatok, mézgyűjtés alkalmával és a két nép véres háborúi ellenére a mindennapok intenzív cserekapcsolatokból és baráti találkozásokból is álltak. A megpróbáltatásokkal teli évtizedek után sem tűntek el az emberek a tájról. A nagy földesúri telepítések (r717—) megindulása előtt már minden pusztának volt használója, sőt néhol állandóan megtelepült magyar és rác lakosok is éltek, akik épp a telepítések hatására voltak kénytelenek elköltözni. Ha számuk nem is volt sok, munkájuk révén a földesúri telepítések valójában már településcsírákra, településkezdeményekre támaszkodhattak, hiszen rétet és szántóföldet, erdőt műveltek az önellátásukhoz és olykor gyarapodásukhoz is elégséges mértékben. A telepítések tehát nem vadonban történtek. A középkori falvak 2/3-át nem telepítették újra, és a török korban létesült falvak túlnyomó része sem lett falu. Az új birtokosok már nem a természeti javak begyűjtésében, hanem a javakkal való gazdálkodásban voltak érdekeltek. Megváltozott tehát a szemlélet, a tájra érkezők idegenkedve nézték az erdős pusztát, a romokat, a fegyverviselésben jártas embereket, akik korábban eredményes gazdasági stratégiáikat kívántak tovább folytatni. Erre az újratelepítéseket követően már egyre kevesebb lehetőségük volt, ekkor egy teljesen új kultúrtáj kezdett kibontakozni, amely születésekor magában hordozta a , régi tagadását", akárcsak más tájtörténeti fordulópontok esetében. Például a feudalizmus megszűnésekor és a mezőgazdaság szocialista átszervezésekor. A puszta is emberformálta táj volt, ha úgy tetszik kultúrtáj. A források ennek a megváltozott, és a messziről jött emberek számára viszolygást keltő tájnak a mindennapjaiban igazítanak el minket.
