Oldal 115 [115]
OCR
II4 MÁTÉ GÁBOR mokban egy ízben arról szerezhetünk tudomást, hogy a művelet a fa elpusztításával járt, a többi esetben nem említik a méz kinyerésének a módszerét. A tanúvallomások nem térnek ki rá, de egyéb, gazdatiszti iratokból tudjuk, hogy a mézet az uradalmak felvásárolták, és nem kételkedhetünk abban sem, hogy a méz a török világban is jól értékesíthető termék volt. Gondoljunk csak a törökök sajátos táplálkozási szokásaira, amiben az édes, mézzel készült ételeknek igen nagy szerepük volt. A vadászat, az erdőhasználat és a mézgyűjtés tárgykörét szemrevételezve látható, hogy nem igazolhatók a dolgozat első felében bemutatott szakirodalmi állítások a török alatti nyomorúságos életkörülményeket illetően. Az értékesítési lehetőségeket megragadó, a tájban élő és a táji adottságokat megragadó közösségekről beszélhetünk. ÖSSZEGZÉS A határperek környezetre vonatkozó adatait összegezve az országleírások, naplók, misszionáriusi jelentéseknél árnyaltabb, ugyanakkor bizonyos szempontok alapján azzal megegyező környezeti kép vázolható fel. A vizsgált időszakban a legnagyobb változás feltehetően a víz által befolyásolt, réti területeken történt. Noha a rétek használatáról a felszabadulás utáni évekből is vannak adataink, mégiscsak ez az a térszín, ahol a legtöbb elpusztult objektummal találkozunk. Falvak, malmok, malomárkok, patakokat kísérő utak (országos út is) pusztultak el, és ezek megnehezítették a völgyekben való, és a völgyeken történő áthaladást. Ezt méginkább akadályozták a malomárkok és -tavak elmocsarasodása folytän kialakult pangövizek, tömeder-maradvänyok, a disznök ältal kifötört kätyök, egerrel, füzzel benött vizenyős berkek. Ezek nagy száma és kiterjedése arról tanúskodik, hogy a vízgazdálkodás a vizsgált időszakban alacsonyabb fokú volt, mint korábban és ez az 1683—1686-os, majd az 1704—I711-es elnéptelenedés, pusztásodás velejárója volt. Fontos utalnunk rá, hogy a török időkre vonatkozó visszaemlékezések több esetben ennek ellentettjét adják vissza, vagyis ép és funkcionáló malmokról és malomárkokról, művelt rétekről szólnak. Mindez nyomatékosítja, hogy a tájkiélés rendje folyamatos változásban volt, ugyanakkor azt is leszűrhetjük belőle, hogy a felszabadító harcok után sem volt teljes a pusztulás, de a falvak és objektumok elpusztulása bizony a lakott völgytalpak, domboldalak romlását hozták. 1683-tól kezdődően erdősödés vette kezdetét, amit az 1710-es évektől intenzív erdőirtás váltott fel. Összegezve az irtásra vonatkozó adatokat arra a következtetésre juthatunk, hogy az erdők képe és állapota igen változatos volt. Egyes területek sohasem erdősödtek be. Ahol huzamosabb ideig nem telepedtek le új lakók, illetve kevesen voltak, erdősödés kezdődött. Ilyen volt például Kéthely környéke, ahol nagy,
