Oldal 109 [109]
OCR
108 MÁTÉ GÁBOR erdőirtások folytán szinte teljesen eltűntek. Ellenben a Mecsekben és a szomszédos Hegyhát erdősebb tájain a 19. század végéig tovább élt a legeltetés hagyománya. Bár nem tartozik szorosan a tanulmány témájához, de fontos megemlíteni, hogy a magyar falvak folklórját, különösen a régi, török alatt fennmaradt közösségekét ezer szállal átszőtte a török alatt megerősödött erdei állattartáshoz és a török elleni harcokhoz kapcsolódó motívumvilág. Martin György szerint a magyar tánckultúra legrégiesebb rétegét és típusait találjuk meg itt, melynek fennmaradása a rideg állattartás továbbélésének is köszönhető. Jellegzetes régi táncstílusa a kanásztánc (ugrós), ami a 19. század végéig feltűnően népszerű maradt. Régies népdalaik az egész magyar nyelvterület legarchaikusabb, ereszkedő kvintváltó dallamaihoz tartoztak, melyek szövegvilágukban is visszatükrözték a pásztori élet természeti és társadalmi vonásait (Martin 1970: 57). Úgy is fogalmazhatunk, a helyi folklór ebből a világból merítette utolsó nagy , ihletét", mely a 19-20. század fordulóján vr más videkektöl is j6l megkülönböztethetöve tette. VIZRAJZI ELEMEK, RETGAZDALKODAS A terület vízben igen gazdag, az átlagos éves csapadék 700-750 mm, de a 16-17. század átlagcsapadéka feltehetőleg még ennél is magasabb volt. Nem meglepő tehát, hogy a határjárásokban nagyon sok vízre, vízmederre utaló adatot találunk. A völgyek állapotáról sokat elmond, hogy a térség három meghatározó patakját is sárnak hívták a forrásokban, és a vizek mellékére gyakran használták a berek megnevezést. Ezek a kifejezések a víz lassú lefolyására, a völgyek mocsarasodására utalnak. A Méhész-patakot, a Hábi-patakot és az Izmény-Györei-vízfolyást is sárnak nevezték a tanúk, ami egyfelől a vizek természetes mederviszonyaira, másfelől talán nehéz átjárhatóságukra is utal. Csapadékosabb időszakokban, híd nélkül nehéz lehetett az átkelés. Ez kitetszik az egyik tanúvallomásból, amely szerint a bort hordó nagyágiak híd nélkül a sáron voltak kénytelenek átvontatni szekereiket.99 Kéthely és Almás puszta határán egy igen kiterjedt berkes, mocsaras rész alakult ki, aminek a neve a forrásokban Fekete-berek volt, megmaradt részeit manapság pedig Fekete sárnak hívják. A határjárásokban gyakran tesznek említést kázyókról (katyal, katyu) és förtőkről (förtés), melyek a sertések itató és dagonyázóhelyei voltak. A vízállás is ezen nevek szinonimája, melynek rác megfelelője a kalilo volt.° Katyok 95 Az ugrös täncok zenéjéről (dél-dunántúli, magyaregregyi példákkal): Paksa 2010: 39—63. » MNLBML IV. 1. p. 3. VIII. 238. (1752) 109 A szerbiai Morovié disznópásztorainak tanyáin kaljuzsistyének, kaljugának hívott vízállások vannak, melyek a kalilohoz hasonló szerepet töltenek be. Lásd: Máté 2017b: 109.
