Oldal 108 [108]
OCR
À DÉL-DUNANTÉLI PUSZTA (1683-1735) TÂJREKONSTRUKCIOJA 107 számára az erdőt felmérjék és lefoglalják. Ezek sokszor távoli falvak lakói, helyi szóval , vidékiek" voltak, apari, sombereki, szakcsi parasztgazdák, de leggyakrabban a közvetlen szomszédságból jöttek a falkák, nyájak. A házi sertést, a ,sörtvés (vagy sörtvéles) disznót" jól látható morfológiai jegyek különböztethették meg az , erdei disznótó!" amit gyakran csak , erdei"-nek hívtak. Az itt tenyésztett disznónak nem ismerjük a fajtanevét, ha ugyan a Bél által lejegyzett siska (vagy ziska) disznót nem nevezzük annak, melyet elbeszélése szerint nagy lelógó fül jellemzett és a rác lakosoknál fordult elő." A siska a szerb nyelvben gubacsot, a magyarban lógó fülű disznót jelent (de nem fajtára utal), jelentése tehát mindkét nyelvben az állattartással vagy az erdei környezettel is összefüggésbe hozható. Noha extenzív tartásmódról volt szó, az erdei állattartás nem nélkülözhette az építményeket és a pásztor jelenlétét sem. A pásztor a disznók számára ólat vagy istállót készített, maga számára pedig tanyahelyet, ami nem sokban térhetett el a 19-20. századbeli társaitól. A disznótanyák többnyire a völgyekben, források mellett álltak, a legfontosabb adottság a víz közelsége volt. A disznópásztorok a disznókat kutyákkal terelték és tartották kordában, illetőleg az állatok egybehívására a 19. században már eltűnt pásztorkürtöt is használták. Iakarmányozásra utaló adat, hogy a berkekben, puhafás területeken a disznókat , gyöngyözték", vagyis a fákon nőtt fagyöngyöt gyűjtötték számukra. A sertésekkel legeltetett erdő semmiképp sem , vadon" kinézetű volt. Ellenkezőleg, a legeltetett erdő sokkal tisztább volt, mert a disznó az erdő talaját átforgatja, a cserjéket, gyökereket, fatönköket, túrja, rágja, ezért cserjeszintje átlátható maradt. A vadság legfeljebb a szukcesszió kezdeti fázisaiban lévő szántóparlagokra vagy a néha valóban áthatolhatatlan berkekre lehetett csak igaz. Bizonyos, hogy a vidék alapvetően a sertéstartásnak kedvezett, göbölymarha nevelésre utaló vallomásokat erről a vidékről nem ismerek. Ökrök tartására is az irtásföldek létesítésével és szántással kapcsolatosan vannak adatok. A sertéshez hasonló életteret igényelt a juh és a kecske, amely a gyorsan rügyező bokrosokban, parlaggá vált szántókon is otthonosan érzi magát. A juh- és kecsketartás szinte kizárólag rácokkal kapcsolatosan jött elő, ez bizonyosan nem véletlen, hanem életmódbeli különbségekkel magyarázható.97 Tekintettel arra, hogy e két háziállat a bokros és füves vegetációt fogyasztja, idővel a tájszerkezetet is jelentősen átalakítják. Ennek nyilván nagy szerepe volt az erdők irtásának és tisztításának folyamatában és egyes területek nyíltságának, gyepes vegetációjának megőrzésében. A pusztai állattartást a birtokok újranépesítéséig korlátlanul gyakorolhatták. A telepesek megérkezésével azonban egyre kevesebb erdőt adott árendába a földesúr. Az erdei legelők a földrajzi Völgység keleti és középső területein a 18. századi » Bel 1726-1729 [1979]: 337. 97 Errél részletesebben: Maté 2019b: 419-422.
