Oldal 90 [90]
OCR
À DÉL-DUNANTÉLI PUSZTA (1683-1735) TÂJREKONSTRUKCIOJA 89 Ezt a másodlagos jelenségegyüttest is egy fejlődésben megrekedt, de valamelyest konszolidálódott korszakban, a 18—r9. század során sugározta szét a világban, amikor az egykori ütközőterületre jellemző tünetjegyek még nem tűntek el teljesen. A pusztát jellemző tájkiélési módok az Alföldön maradtak fent legtovább, ezért a puszta alföldi specifikum lett. A Dél-Dunántúlon különböző újranépesítési akciókkal már a 18. században felszámolták az érintett térségeket, így a pusztákból inkább csak a név maradt meg, s ráadásul annak értelme is megváltozott. A puszta kifejezés elpusztult falu, elpusztult táj helyett földesúri üzem jelentést vett fel, mivel a földesúr ezeken építtette fel birtokközpontjait, ahová nagyszámú mezőgazdasági munkást is letelepített. A magyar kutatókat régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy milyen is volt a puszta a török korban. A néprajzi, történeti és demográfiai kutatások elsősorban a településrendszer és a népességszám változásainak kérdésére fordították a figyelmüket, a táj bemutatása — ami ezektől elválaszthatatlan, de mégis független kérdés — általában a számszerű ismeretek aláfestésére szolgált. A táj bemutatásakor többnyire 17. századi utazók, követek, hadvezérek jelentéseit, misszionárius papok regényes történeteit, 18. század eleji országleíró munkákat, és a beköltöző telepesek óhazába írt leveleit használták fel, egyszóval olyan — döntően külső nézőpontú — kortárs elbeszélő munkákból szerezték ismereteiket, amelyek a tájat kietlennek, vadnak, műveletlennek tartották (Bél 1726-1729 [1979]: 338; Szilagyi 1983: 44-49; Nagy 1987: 19; Molnar 2006: 111-118; Gaal 1984:127-140; Varnagy 1990: 156). A korszakkal foglalkozó szakmunkák olykor kritika nélkül vették át az elbeszélő források vélekedéseit és nem, vagy alig figyeltek más kortárs tapasztalatokra és egyéb forráscsoportokból leszűrhető tanulságokra."5 Elterjedt és mindmáig népszerű az a gondolat, hogy a dél-dunántúli telepeseket a török kiűzése után őstáji állapotba visszavadult környezet fogadta, és a vadont a betelepülők alakították kultúrtájjá." Számosan vannak ugyanakkor olyan szerzők is, akik árnyaltabb képet festettek a 17—18. század fordulójáról." Mendöl Tibor már 1941-ben azt hangsúlyozta, hogy, % A puszta felfedezését a képzőművészetben lásd: Sinkó 1989. 4 Bél munkájának újabb kiadása: Bél 2017. Jól összefoglalja: Makkai 1985: 1425. 65 66 Erre nézve: Ács 1987: 43—45; Bai 2008; Follajtár 1942: 4; Glatz 1996: 276, 285; Kosáry 1990: 56-57; Polönyi 1966: 226-227; Schmidt 1939: 13-15; Szekfü 1936: 393-395; Szita 1993: 9; Wellmann 1979: 12; Wellmann 1987: 62; Weidlein 1935: 673, 681. §7 Andrasfalvy 20r1a: 248-249; 2011b: 264-265; Agoston — Oborni 2000: 86-92; H. Németh: 129-132; Katus 2010: 538; Makkai 1987: 1425-1430, Maksay 1976: 45-54; Takacs 1976: 19-353 Tomisa 2011: 70-74. A Tolna megyei eröditmenyekröl és környekükröl forräskritikailag &s módszertanilag kiváló feldolgozást ad: Gaál 1984. A középkori falvak, a helynévkutatás és a tájtörténet szempontjából alapmunkának számít: Weidlein 1934; 1935; 1936.
