Oldal 77 [77]
OCR
76 MÁTÉ GÁBOR 41. ábra. A kárászi Teleki-horgosok vázlata. Felfelé a Teleki-völgyet (a), lefelé a Teleki-horgost (b) használták (rajzolta: Máté Gábor) az egyik szekér félrehúzódhatott (42. ábra). A mélyúthoz érve kiáltottak vagy fütyültek, hogy a horgosban közlekedők hallják közeledtüket. A meredekebb szakaszokon az utak gyorsabban pusztulnak, ezért itt több működő és használaton kívüli nyomvonal is kialakulhatott. Erre, a tájmorfológiai szakirodalomban ismert jelenségre a kisvaszari Codolló-hegy (43. ábra) szép példát szolgáltat (Muir 2000: 95, 99). A 18-19. szäzadban a fövonalnak szämitö postautak és a kereskedelmi utak javítását a vármegye és az egyes uradalmak látták el, amelyhez nagy részben jobbágyi robotmunkát használtak fel. A feudalizmus megszűnését követően változott a helyzet, és az utak fenntartásában egyre erősödött az állami, megyei szerepvállalás. Kiépült a vasúthálózat is. A községi utak gazdasági felügyeletét és karbantartását a 18—19. században, és az 1940-es években is a helyi közösségek végezték. Az utak jó karban tartása helyi érdek volt, hiszen a rossz utakon a közlekedés során emberben, állatban, szekérben és rakományban is kár eshetett. Az utakat a falu gazdái közösen tartották rendben. Felszínüket legtöbbször kapával ritkább esetben ekével egyengették. Javításukra évente, főként búzahordás előtt került sor, az időpont kijelölése a bíró feladata volt. A munkákban minden háztól egy személy vett részt. Ilyenkor főként a mélyutak talpát igazították el. A zivatarok és hóolvadás utáni kisebb munkákat (pocsolyák lecsapolása, kidőlt fák kivágása, kövek elgördítése) a mezőőr, vagy az éppen arra járó gazda is elvégezhette. Szélsőséges időjárási események után ismételten sor kerülhetett közösségi munkára.
