Oldal 69 [69]
OCR
68 MÁTÉ GÁBOR sában igen markánsan megnyilvánul. A helyi utak abban is eltérnek az országos utaktól, hogy a helyben jellemző közlekedési eszközökhöz igazodó meredekséggel és szélességgel rendelkeznek. A vizsgált terület ma fennálló helyi útvonalainak nagy részét a gyalogos, lovas (alárendelten szamáron, öszvéren való teherhordás) és a fogatos (ökör, ló, tehén) közlekedés hozta létre. Egy-egy útirány és nyomsáv kialakulásakor (kitaposásakor) leginkább a fogatos közlekedés igényei számítottak. A legfontosabb igás- és vonójószág évszázadokon át az ökör volt, amit a 19-20. században váltott fel a ló, de a messzi útra igyekvők már korábban is inkább lóvontatta közlekedési eszközt használták (35. ábra). AZ ÚTHÁLÓZAT HIERARCHIÁJA A HELYI ELNEVEZÉSEK ALAPJÁN A helyi utak sokfélesége az utak elnevezésében, pontosabban a közszavakban és a földrajzi nevekben nyilvánul meg.? A hegyháti tájnyelvben a 18-20. szäzadban a legáltalánosabb közszó az út volt, de gyakran használták a kocsiút és a szekérút kifejezést is, ezek azonban csak a 19. század közepétől kezdve, az alternatív közlekedési eszközök (vonat és a gépjármű) megjelenésével terjedhettek el. A szilárd burkolatú utak megjelenéséig a legfontosabb útnak az országút, vagy tájszóval élve derék számitott, amely a városok közötti, regionális közlekedésben töltött be kulcsszerepet.8 A gyalogosan használt utakat gyalogútnak vagy ösvénynek nevezik, míg az állathajtó utaknak csapás a neve. A Mecsekháton az utak mélyebb részét, ahol a nyomsáv a talajba és az alapkézetbe vagédott horgosnak vagy horhosnak nevezik (Dél-Baranyában szurdok). Az egyes útszakaszok használtsága alapján megkülönböztették az 12 Lásd a tájszótárakban, és a helynévgyűjteményekben lévő névanyagot, pl. Pesti 2008; BMEN I., továbbá Kárász, Magyaregregy, Szászvár és Vékény falvakban végzett gyűjtéseim alapján. 83 A derék baranyai tájszó, eredetére vonatkozóan lásd: Máté 20r3a: 85.
