Oldal 36 [36]
OCR
"TOLNA MEGYE KÖZÉPKORI ÚTJAINAK RÉGÉSZETI KUTATÁSA 35 RÖVID KUTATÁSTÖRTÉNETI HÁTTÉR Az utóbbi bő egy évtizedben megélénkült a középkori utak régészeti kutatása, terepi azonosítása. A kutatástörténet kapcsán meg kell említeni néhány, régészeti módszertani szempontból fontos közleményt, amelyek a középkori utak kiszűréséhez nyújthatnak támpontokat. Stibrányi Máté hívta fel a figyelmet arra, hogy a középkori egyházas helyeket — mint a településhálózat főbb csomópontjait — öszszekötő, a vízi átkelőkön keresztül vezető egykori utak részletei helyenként máig megőrződtek a dűlőúthálózat részeként (Stibrányi 2008), Rosta Szabolcs pedig egy egész kistérség, a kiskunsági Homokhátság példáján keresztül mutatta be, hogy a 18. század végi úthálózat az ekkorra szinte nyom nélkül eltűnt középkori településhálózathoz igazodik, tehát kétségtelenül korábban is ezek voltak a közlekedés gerincei (Rosta 2010). Nemrég röviden Szilágyi Magdolna foglalta össze a középkori utak kutatásának módszereit; cikkemben az általa alkalmazott nevezéktant használom (külföldre vezető távolsági utak; több megyén átívelő provinciális utak; falvakat összekötő regionális utak; falvak határán belül található helyi utak) (Szilágyi 2012). Tanulmányom első változatának megjelenése óta látott napvilágot Szilágyi Magdolna angol nyelvű monográfiája a középkori utakról, amely részletesen tárgyalja többek között az utak római előzményeit, a rájuk vonatkozó forrásokat (írott, térképi, valamint régészeti adatok), hierarchiájukat, jogi és funkcionális elkülönítésüket, fizikai jellemzőiket, és a vizeken való áthaladásuk módjait (hidak, révek, gázlók) (Szilágyi 2014). A monográfia után is megjelent néhány, az útkutatás módszertana szempontjából fontos tanulmány. Pető Zsuzsa a római kori utak középkori továbbélésének kérdését vizsgálta a Pilis hegység példáján, és eredményeit a két pont közti leghatékonyabb útvonalat meghatározó módszerrel (angolul: least cost path analysis) ellenörizte (Petö 2014; 2017: 86-96). A pilisi apátság birtokainak területén fekvő középkori utak lehetséges nyomvonalairól 18. századi térképek és határjárások alapján Ferenczi László és Laszlovszky József fogalmazott meg új gondolatokat (Ferenczi — Laszlovszky 2014). Szilágyi Magdolna nemrég kifejezetten az utak régészeti kutatásának forrásait, módszereit és lehetőségeit összegezte (Szilágyi 2017). Az említett művekben felsorolt — és Szilágyi Magdolna által kimerítően össze is foglalt — módszertani hátteret nem kívánom újra megismételni, csak a felhasznált források összetett, egymást kiegészítő voltának fontosságát emelem ki. A komplex útkutatásban minden esetben szükséges az esetleges felszíni nyomok időben történő minél korábbra történő visszavezetése, valamint az egykori nyomvonalaknak a lehető leghosszabban történő rekonstruálása, amelyhez — mint mindenfajta településtörténeti kutatás során — minden lehetséges forráscsoportot be kell vonni, nemcsak
