Oldal 18 [18]
OCR
K. NÉMETH ANDRÁS —- MÁTÉ GÁBOR A PUSZTAFALVAK TÁJTÖRTÉNETI KUTATÁSA A KAPOS MENTI ENYŐD PÉLDÁJÁN Somogy, Tolna és Baranya megyék hármas határánál, a Kapos-völgy déli oldalán egy jelentéktelennek tűnő vízfolyás csordogál a Kapos berkei felé. Ezt ma Kercseligeti-vízként tartja számon a hivatalos helynévadás, azonban a környéken élők régebben Enyedi-vízként, Enyedi-patakként is emlegették, mely nevet a torkolatától nem messze fekvő, elpusztult középkori faluról kapta. Enyed vagy Enyőd falu több vonatkozásban is tipikus dunántúli elpusztult település: igen kevés középkori és török kori írásos forrás szól róla, emlékét a földrajzi nevek tartották fent, a falu felszíni régészeti emlékeit az elmúlt háromszáz esztendő művelésmód változásai, a rétek lecsapolása és a gépi földművelés szinte teljesen eltüntették. Enyőd abból a szempontból is tipikus példa, hogy , holtában" is komoly értéket képviselt és elpusztulását követően, a 18. században a szomszédos birtokosok között hosszú pereskedés indult területéért. A birtokviták rendeződése után területén nem létesült újra falu, hanem egy topográfiai előzmény nélküli uradalmi allódium, puszta" alakult ki, amely nevében (Bükk puszta) már nem tükrözte vissza a terület középkori múltját. A régi Enyőd határa Attala és Kercseliget birtokába került, rétek, szántók és szőlőskertek foglalták el szinte teljes területét, alig hagyva néhány északias domboldalt a török alatt megerősödött erdőségeknek. Írásunk tehát egy nagyjából átlagos forrásadottságú és sorsú településről szól, melyhez hasonló példát százszámra találnánk a Dunántúlról. E példában nem az egyedi, hanem az általános vonások a legérdekesebbek, vagyis azon tényezők, melyek jóformán minden pusztafalu esetében tanulmányozhatók lennének. Jakó Zsigmond 72 évvel ezelőtt megjelent, módszertani szempontból alapvető fontosságú cikkében az elpusztult települések tömeges feltárásának fontosságára hívta fel a figyelmet, melyek nélkül — véleménye szerint — sem a középkori magyar falu, sem a 18. századi reorganizáció nem értékelhető kellőképpen (Jakó 1945: 16-17). Ügy veljük, az alapadatok összegyűjtése, módszeres számbavétele ma is aktuális feladat. Ehhez kívánunk hozzájárulni a dolgozat közreadásával, melyben bemutatjuk a pusztára vonatkozó írásos forrásokat és terepbejárásaink során szerzett ismereteinket, majd levonjuk az egyes tájelemek továbbélésével és végső soron Enyőd mai képével kapcsolatos konklúzióinkat. Egy olyan, arányos szerkezetű vázlatot kívánunk közölni, mely fogódzót nyújthat
