Page 176 [176]
OCR
AZ APRO DESCARTES- ES AZ APROLEKOS CARDANO-FEJEZET partikuláris emberi lény számára meghatározatlanul tág reakcióhorizontot nyit meg bármely környező test bármely rá irányuló cselekvése esetére. Ezek a reakciók az ésszel nem rendelkező automatákban igen szűk horizontra, akár csupán egyetlen előre meghatározott reakcióra korlátozottak. Bizonyos, hogy ez az univerzális — vagyis lélek-típusú — funkció már hiányzik azokból a levágott fejekből, melyek , kevéssel azután, hogy levágták őket, még mozognak és a földbe harapnak, noha már nincs bennük lélekszellem".?" Ez olyan test mozgásának a példája Descartes-nál, amely magában foglalja a helyváltoztatást, sőt a föld harapdálását is anélkül, hogy egyesítve lenne az individuális és individualizáló lelkével, vagyis az ésszel mint egyetemes - és egyetemesítő — eszközzel. Meglehetős joggal következtethetünk mindennek nyomán, vagyis a test ennyire pozitív koncepcióját látva Dilthey-jel arra, hogy a test a tiszta természettudományként értett fizika sajátos tárgyává válik. E tudomány ugyan metafizikai alapzaton nyugszik, ám le van határolva nagyjából éppen csak arra, hogy érvekkel alátámasztva kinyilváníthassa a testnek a világegyetem lélekszerű ágenseitől való függetlenségét — amilyenek azért persze vannak, annak ellenére is, hogy az autonóm módon működő testek igen nagy teret foglalnak el. Ezt a függetlenséget az ötödik rész szövegében az ugyancsak nevezetes bejelentés támasztja alá az eszes lélek kapcsán. Ezután leírtam az eszes lelket és megmutattam, hogy semmiképp sem származtatható az anyag természetéből, mint a többi dolog, amelyekről beszéltem, hanem külön kellett megteremtetnie. [...] Különben kissé hosszan szóltam itt a lélekről, mivel ez a legfontosabb tárgyak egyike. Mert az istentagadók tévedése mellett, amelyet, azt hiszem, fentebb eléggé megcáfoltam, semmi sem tántorítja el annyira a gyenge szellemeket az erény egyenes útjáról, mint ha azt képzelik, hogy az állatok lelke ugyanolyan természetű, mint a miénk, s hogy ennek következtében semmitől sem kell félnünk, és semmit sem szabad remélnünk az élet után, csakúgy nem, mintha legyek vagy hangyák volnánk. Ellenben ha tudjuk, mennyire különbözik egymástól az emberi és az állati lélek, akkor sokkal jobban megértjük azokat az érveket, amelyek azt bizonyítják, hogy lelkünk egészen független a testtől, s ennélfogva nem is hal meg vele együtt. Minthogy pedig nem látunk más okokat, amelyek a lelket megsemmisíthetnék, ezért természetesen jutunk ahhoz a belátáshoz, hogy a lélek halhatatlan." 317 Descartes: Értekezés a módszerről, 64. 38 Uo., 66.
