Seite 163 [163]
OCR
A NARRATIVITAS FORMAI ES TARTALMAI A GDA-BAN Itt beleütközünk a filozófiailag művelt költőnél a számunkra primitívnek ható hitbe az érzékfeletti világ valóságában, [...] Danténál ez a vallásilag megalapozott pogány-katolikus hit a láthatatlannak az érzékek körébe esésének lehetőségében, amely a , hit korszaka" mint olyan számára jellegzetes, egybeesik a költői képzelőerő hatalmával, amely saját természetének megfelelően teremtményeinek testszerű valóságot kölcsönöz. [...] mindenesetre világos, hogy a költő látomásának, amelynek hiteléül kellett szolgáljon a nehézkes kommentár, nagyon más értelme van, mint a megismerésre való törekvés eksztatikus beteljesülésének, amelyről Szent Ágoston tudósított Vallomásaiban; és így a vallásos önéletírás legfőbb dokumentumával való összevetés ahelyett, hogy Dante művébe vezetne be, inkább amaz élmény jellegének kérdéséhez vezet vissza, amely a Paradicsom prológusát követve, a Komédia , legmagasabbrendű" részének anyagát szolgáltatta." [...] amikor a költő bizonygatja, hogy maga megjárta a legmagasabb mennyet, amelyről merészen beszámolni készül, annak nyilvánvalóan nagyon más értelme van, mint egy eksztatikus vallomásnak. Ha azt, amit ő maga bizonygat, ilyen szószerinti, pozitív-vallásos értelemben vennénk, az a költői szándék naiv félreismerésével lenne egyenértékű, azzal összevethető, amilyen naiv módon Verona népe a Pokol költőjét, Boccaccio tudósítása szerint, mint azt az embert csodálta, aki lent járt a pokolban.? 29 29 Ss ® „Hier stoßen wir bei dem philosophisch gebildeten Dichter auf den uns primitiv anmutenden Glauben an die Realität der übersinnlichen Welt, [...] Bei Dante traf diese religiös begründete, heidnisch-katholische Sinnfälligkeit des Unsichtbaren, die für das „Zeitalter des Glaubens” als solches charakteristisch ist, mit der Macht der dichterischen Einbildungskraft zusammen, die ihrer eigenen Natur gemäß ihren Gebilden leibhaftige Wirklichkeit verleiht. [...] jedenfalls ist klar, daß die Vision des Dichters, zu deren Beglaubigung der umständliche Kommentar dienen sollte, einen sehr anderen Sinn hat als die ekstatische Erfüllung des Erkenntnisstrebens, von der der heilige Augustin in seinen Konfessionen berichtet hat, und so führt der Vergleich mit dem Hauptdokument der religiösen Autobiographie statt in Dantes Werk hinein vielmehr zu der Frage nach der Eigenart des Erlebnisses zurück, das, dem Prolog zum Paradiso zufolge, die Materie zu dem „erhabensten” Teil der Comedia abgegeben hat.” Uo., 503. „die Versicherung des Dichters, daß er selber in dem höchsten Himmel gewesen sei, von dem zu berichten er sich erkühnte, offenbar einen sehr anderen Sinn als den einer ekstatischen Konfession. Das Selbstzeugnis in einem solchen wörtlichen, positiv-religiösen Sinne zu nehmen, dürfte eine naive Verkennung der dichterischen Absicht sein, vergleichbar der Naivität mit der das Volk von Verona den Dichter des Inferno, Boccaccios Bericht zufolge, als den Mann bestaunte, der in der Hölle gewesen war.” Uo., 499. e 162 +
