Oldal 139 [139]
OCR
A NARRATIVITAS FORMAI ES TARTALMAI A GDA-BAN Ezekkel a megfontolásokkal azonban nem azt szeretném határozottan állítani, hogy Gilsonnak van igaza. Csupán jelezni szeretném, hogy Misch ellenvetései vele szemben nem tekinthetők az , objektivitás" alapján állóknak valamilyen szubjektív elfogultságon alapulóval szemben, hanem az övét is előzetes vélemény irányítja. Ez azonban aligha lehetne másként a bölcsészettudományokhoz tartozó diszciplínákban, ahogyan ez a 20. századi hermeneutikában többféleképp is egyértelművé vált, voltaképp jelentős részben kifejezetten az objektivitásnak a Dilthey—Misch-féle követelésével szemben." Azt is érdemes átgondolnunk, hogy Misch határozott és teljes szembenállása Gilsonnal némiképp finomodik az Abélard-fejezet végéhez közeledve. Ott ugyanis Héloise első levelének részletes elemzését végzi el Misch, és valamelyest közelebb kerül a Le mystère de Héloïse [Héloïse miszteriuma] című fejezetet író Gilsonhoz. Ez azonban szinte komplementer viszonyban áll az Abélard-értelmezésben továbbra is fennálló éles ellentéttel. Míg ugyanis Abélard-t valamilyen értelemben - talán a Fibel kettős felvilágosodásértelmezéséhez kapcsolódva — a felvilágosodás felől értelmezi — bármennyire is kézenfekvő a Szerencsétlenségeim története megtérési életírásként való értelmezése, ahogyan Gilson jár el vele kapcsolatban —, addig Héloise levelének első látásra teljesen egyértelműen Istentől elforduló és Abélard-t istenítő szövegét Gilsonhoz valamelyest hasonlóan Misch is ,,visszaelemzi” a vallási kontextusba. Avilai Szent Terézre és az , éji misztika" hagyományára utalva Gilson egy lábjegyzetben húzza alá a vallási elhivatottságérzés valláspszichológiai dimenziójának fontosságát, ha megalapozottan szeretnénk állást foglalni arról, hogy volt vagy csakugyan nem volt Héloise-nak vallási elhívásélménye. Végtére is, mit mond Héloise? Hogy belépett a vallási Iközösségbel] vallási elhivatás nélkül? Ez igaz volt. Hogy ez az elhivatás még a levelek megírásának pillanatáig sem jött meg a számára? Legalábbis ezt gondolta, s talán igaz is volt." A kommentár Gilson lábjegyzetében pedig így szól: Ezek a kételkedést kifejező megfogalmazások abból fakadnak, hogy a kérdés megoldásához ki kellene lépni a történelemből, hogy belépjünk a vallási elhivatás pszichológiáde ez szétfeszítené mostani elemzésünk kereteit. A szerző tett már egy első kísérletet az összevetésre, amely azonban még tovább mélyíthető: Paolo Santangelo — Gábor Boros: The Culture of Love in China and Europe, Leiden—Boston, Brill, 2019. Az objektivitásigény tekintetében persze nyilvánvaló különbségek vannak a Gadamer-, a Ricœurés a Betti-féle hermeneutikafelfogás között, ám ezzel most nem kell foglalkoznunk. „Que dit, en somme, Heloise ? Quelle est entree en religion sans vocation religieuse ? C’etait vrai. Qu’au moment ot elle écrivait ses lettres, cette vocation ne lui était pas encore venue ? Elle le pensait du moins, et c'était peut-être vrai.” Gilson: Héloise et Abélard, 117. 24. ks 245 * 138 +
