Oldal 134 [134]
OCR
KONYV A KONYVBEN: AZ ABELARD—HELOISE-FEJEZET Nem kell persze különösen mélyenszántó vizsgálódást folytatni, hogy belássuk, a gilsonival szemben a Misch-féle paradoxonban a férfioldal mélysége hagy meglehetős kívánni valót, sőt a merev szerepkiosztási elgondolásával még ő is kihívja maga ellen a feminista oldal ellenállását. Hisz egyrészt aligha tartható a racionalista filozófus és a nagy keresztény közötti merev választóvonal elgondolása (elég csak Szent Ágostonra utalni, akit Misch maga is fölidéz, a többi — részben mártírsorsú — egyházatyát nem is említve), s másrészt legalább ennyire nehezen értelmezhető és fogadható el a , nagy keresztény" (itt nyilván a pietisztikus bensőség kultuszában élőkre gondolhat Misch) mintegy , természetes" összekapcsolása a nőiséggel. Ennek ellenére érdekes kérdés, hogyan véli feloldhatónak Misch ezt az általa felmutatott paradoxont. A feloldás alapeleme az a javaslat, amelyet Misch a levelek olyan helyeinek szemrevételezése nyomán tesz, amelyek biztosan nem születhettek abban az időben, amelyet születésük idejeként jelöl ki egymásba láncolódásuk. Hogy ilyen helyek vannak, az már a 19. század közepétől fogva okot adott a kétkedésre a levelek eredetiségét illetően. Misch azonban sem odáig nem megy el, hogy teljes mértékben megkérdőjelezze a levelek eredetiségét, sem Gilsonnal nem ért egyet annyiban, hogy az egész kérdést félre kellene tenni, és minden további nélkül el kellene fogadni a korpusz eredetiségét. Amit ő komolyan megfontol, az a szerkesztő személyének kérdése. Hogy volt valaki, aki a valóságos levelek bizonyos újraírása, szerkesztése révén létrehozta a ma ismert szöveget, kétségtelennek tűnik számára és az értelmezők jelentős része számára is. Erre a kérdésre teoretikusan három válaszlehetőség adódik: Abélard, Héloise, vagy egy harmadik személy, bizonyára Héloise halála után, a nála lévő levelek alapján. Misch az első lehetőség mellett teszi le voksät: „[...] elöfeltetelezzük, hogy Abelard-t, aki megkérdőjelezhetetlenül szerzője a mű első és utolsó részének, az egész szerkesztőjének is kell tekintenünk."??? Ez voltaképp kimondatlanul is sugall egyfajta választ a vélt vagy valós, gilsoni és misch-i paradoxonra is. Hisz az érzelmi történet racionális igazolása egyfelől, illetve a sztoikus attitűd másfelől ebben az esetben Abélard keze nyoma is lehet — feltéve persze, hogy a , paradoxonok" válaszra érdemesek egyáltalán. Mindettől függetlenül, az abélard-i szerkesztés hipotézise érthetővé tenné a levelezés korábban említett sajátosságát is, hogy Szent Jeromos levelezésére mint érzékelhető mintára épül. Ugyancsak jó érv, de inkább Abélard számára lehetett az a szerkesztés, illetve mindenekelőtt az első levél megírása mellett, hogy számolt a világi életbe való visszatérésével a számára — ahogy erről a levelekben is 232 „Dabei setzen wir voraus, daß Abelard, der fraglos der Verfasser der ersten und des letzten Teil des Werkes ist, auch als Herausgeber des Ganzen anzusehen ist.” Uo., 543. * 133 +
