Page 132 [132]
OCR
KONYV A KONYVBEN: AZ ABELARD—HELOISE-FEJEZET Misch ugy véli, hogy miutan Abélard végnapjait ebben a theologia crucisszal rokonítható modorban értelmezi Gilson, ebből már egyértelműen következik az akommentár, amelyet a levelezés fennmaradt részét lezáró lelki vezetői utasításhoz fűz: A bűnbánó, aki egy napon megkötötte a maga békéjét és teljes önfeladásban halt meg, ezekben a sorokban már teljesen ebben az irányban halad. Abélard képes volt eljutni e csúcsra. Attól tarthatunk, hogy hiábavalóan igyekezett oda fölemelni Héloise-t. Azt mondhatnánk, hogy az oly emelkedett beszédmód megnyerte magának Héloise-t, a keresztényi szeretet magasztos eszménye elcsábította őt, s így végül mégiscsak elfogadta, hogy Istenért szeresse Abélard-t ahelyett, hogy Abélard-ért szeresse Istent, vagy — mint ahogy az történt -, hogy Abélard-t Isten ellenében szeresse. Ha valaha is megadta beleegyezését [a történet Abélard általi értelmezéséhez], az csak a szívében történhetett, nem pedig a levelekben; vagyis nem tartozik a történethez. A mi számunkra e két nagy lélek kemény viadala abban végződik be, hogy Abélard keresztényi módon aláveti magát a Gondviselésnek, örömét lelve az äldozatban, miközben Heloise Seneca és Lucanus sztoikus mintáját követve elfogadja a sorsot.??? Gilson számára Héloise annak ellenére, hogy a könyv címében az ő nevére helyezte a hangsúlyt, valamiképp alapvetően mégiscsak megmarad annak a tipikusan francia szerelmes nőnek, akinek alakját Joó Mária Beauvoir-elemzése nyomán idéztük fel korábban. Könnyen lehet, hogy még Beauvoir számára is indíttatást jelentettek ezek a sorok: »Im Blick auf dieses Ende seiner Tage kommentiert Gilson die seelsorgerische Anweisung, mit der Abälard die schmerzliche Aussprache mit der Aufbegehrenden abschloß:” Uo., sajät kiemelésem - B.G. „Le pénitent qui devait un jour faire sa paix avec saint Bernard et mourir dans un renoncement total est déja tout entier dans ces lignes. Abélard a su gravir ce sommet. On peut craindre qu'il soit vainement efforcé d’y élever Héloïse. On voudrait pouvoir dire que gagnée par tant déloquence et séduite par ce haut idéal de charité chrétienne, Héloïse finit par accepter d'aimer Abélard pour Dieu au lieu d'aimer Dieu pour Abélard, ou même, comme il lui arrivait, d'aimer Abélard contre Dieu. Si jamais son consentement fut donné, il ne le fut que dans son cœur, non dans ses lettres; il n'appartient donc pas à l’histoire. Pour nous, l’âpre débat qui mit aux prises ces deux grandes âmes s'achève sur la soumission chrétienne d’Abélard à la Providence dans la joie du sacrifice, et sur l'acceptation stoïcienne d’Héloise selon les modèles classiques qu’en avaient laissés Sénèque et Lucain.” Gilson: Héloïse et Abélard, 107-108. Mischnél a német fordítás szerepel az 539. oldalon. Jegyezzük azért meg, hogy Gilson — franciäs — stilusmüvészete épp oly kiemelkedő, mint Misch németje. Miután Abélard a szó testi értelmében egyszer elcsábította, itt most ugyanazt a séduire igét használja a keresztényi szeretet magasztos eszményének összefüggésében, rávetítve mintegy az Abélard-t bensőleg átalakító, vagyis az elbeszélésében megmutatkozó új identitást létrehozó megtérést Héloise-nak az addig velük történtek nyomán kiformálódott és általa elbeszélt identitásra, amelyre Abélard identitás-narratíva ajánlatának semmilyen hatása sem mutatkozik. Ez kettejük nagy viadala, s a levelezés tétje. 22 © e 131"
