Oldal 128 [128]
OCR
KONYV A KONYVBEN: AZ ABELARD—HELOISE-FEJEZET a vallomástól csak keményebb hangvételt kapnak, visszamenőleg érvényteleníti szerelmét, pusztán csak testi vágyainak tulajdonítja mindazt, ami közöttük korábban történt. Egyedül Krisztus szerette Héloise-t, ezért kell neki is őhozzá fordulnia az Abélard iránt érzett szerelemmel, Krisztus menyasszonyává válva. Az utolsó levelek pedig már az apácaközösség vezetésének gyakorlati kérdéseiről szólnak, Abélard tanácsokat ad, mint ahogy liturgikus énekek szövegét és zenéjét is megalkotja számukra és személyesen is felkeresi őket. Eközben teológiai munkáit Bernát elítélteti a soissoni zsinaton — amelyen jelen volt a Júdás/Hermann történetben a premontrei rend megalapítása révén komoly szerepet játszó Xanteni Norbert is. Abélard erre Rómába indul a pápához apológiájával, de csak Cluny-ig jut el, már betegen. Petrus Venerabilis jóvoltából ott töltheti el utolsó hónapjait, a beszámolók szerint példás szerzetesi jámborságban. Abélard történetének feldolgozása jól példázza, hogy az „öneletiräs” nem egyszerűen valami készen kapott szövegkorpusz Misch számára, hanem jelentős mértékben maga definiálja az ennek körébe vonandó szövegeket. Goethe után már hiába írnak formálisan önéletírásokat, ezek már nem tanúskodnak számára nagyformátumú személyiségekről, mint ahogyan más korokban viszont erről vallanak a formálisan nem feltétlenül önéletírás karakterű szövegek is. Misch nem csupán a Szerencsétlenségeim történetét elemzi, hanem bevonja az Héloisezal folytatott levelezést is. Tehát ebből a szempontból valamiképp párhuzamos önéletírásként vizsgálja az egész korpuszt. Filológiailag gondosan jár el, áttanulmányozza a számára rendelkezésre álló szaktanulmányokat, melyek komoly kételyeket fogalmaznak meg a levelek szerzőségével, akár hitelességével kapcsolatban. Ő maga végül alapvetően a hitelesség mellett foglal állást, de nem abban az értelemben, mintha a levélváltás valóban úgy, abban az időrendben zajlott volna, amelyről a mai szövegek tanúskodnak. Sokkal inkább egy különböző időpontokban írt levelekből végső szerkesztés folyamán összeállított korpusznak tekinti a levélfüzért, némiképp azzal rokon módon, ahogyan Schmitt teszi érvénytelenné a mai értelemben vett szigorúan egyszemélyes szerzőséggel kapcsolatos elvárásainkat a 12. századi kontextusban. Valószínűsíti, hogy bár nem Abélard írta az Héloise neve alatt fennmaradt leveleket, de ő volt az egész korpusz végső szerkesztője, aki nem feltétlenül azt tekintette feladatának, hogy bemutassa, wie es eigentlich gewesen. Sokkal inkább antik e 127 +
