Oldal 112 [112]
OCR
A GOETHE-DILTHEY-BURCKHARDT-SZÄL szervezödtek meg. Az 1955-ös Bevezetesben Dietrich Schäfer Weltgeschichte der Neuzeit [Az üjkor vilägtörtenete] cimü, 1908-ban megjelent munkäjät idézi, amely szerint Burckhardt tézise csupán a művészetek vonatkozásában állja meg a helyét, s különbséget kell tenni a között, amit magukról írtak a középkorban s a között, amik voltak, illetve amit tettek. Scháfer szerint épp a középkorban látható a kibontakozott, gyakran erős, a környezetét nagyban befolyásoló individuum, míg a reneszánsz épp korlátokat állít kibontakozása elé. Misch Huizingát is idézi, aki a burckhardtival rokon ékesszólással beszél az Abélard-hoz hasonló nagy egyéniségek százairól, s nem is érti, hogyan vindikálhatta valaki egyáltalán az individualizmus születését a reneszánsznak. Misch magától is idéz egy hasonló megfogalmazást, ám saját álláspontját mégis inkább a két szélsőséget megszüntetve megőrző értelmezésként láttatja. Úgy véli, hogy noha a középkorpártiaknak komoly igazságuk van, Huizingával addig azért mégsem szabad elmenni, hogy relativizáljuk a középkor és a reneszánsz különbségét az individualitás szempontjából. Saját feladatát abban látja, hogy felmutassa Burckhardt mélyebben rejlő igazságát a két korszak éles elkülönítése kapcsán, miközben a középkori individualitás letagadhatatlan jelenlétét is hangsúlyozni kívánja. Ezt az indvidualitás fogalmán belül bevezetett kettősséggel igyekszik elérni — azzal a kettősséggel, amelyet a korábbiakban már részletesen bemutattunk az 1911-es, a személyiség alakváltozatairól írott tanulmánya kapcsán. Misch maga is hosszú, három oldalt kitevő önidézettel mutatja be elgondolását az organikus, illetve a morfologikus individuum megkülönböztetéséről, amelyet kulcsfontosságúnak tart a vita eldöntéséhez. Mi most csak visszautalunk a részletesebb tárgyalásra a korábbi fejezetben, megelégedve azzal, hogy felidézzük a döntő mozzanatot, amellyel a Dante-vázlatok kapcsán is találkozunk még. A biológiából vett megkülönböztetéssel organikusnak vagy fiziológiainak nevezi azt az individuumot, amely , független organizmusként képes arra, hogy önálló életet folytasson", vagyis legfőképp, hogy funkciói kifejtésében önszabályozó módon járjon el. A morfologikus individuumok ugyan kinézetre, funkciógyakorlásban hasonlónak mutatkozhatnak az organikusakhoz, ám valójában önállóan nem, hanem csupán egy organikus individuumhoz kapcsolódva képesek az életvezetésre. Ezt a különbséget bevezetve Misch álláspontja már szinte magától előáll: , A szellem területén ennek megfelelő különbségre bukkanunk, és a személyiség középkori képződésében morfológiai individualitásról beszélhetünk." Így aztán könnyen lehet allitani, hogy még ha Dante individualitasa nem volt is kisebb Petrarcaénal, Dante akkor is a középkori morfologikus individuum típusát vitte a leg200 Misch: Geschichte der Autobiographie, Zweiter Band, 22. * 111 +
