OCR
MOTIVÁCIÓ, FELÉPÍTÉS, KRONOLÓGIAI RÉTEGEK — új tudományosság egyik fő jegye a történettudomány kizárása a valódinak, de legalábbis az igazán fontosnak tekintett tudományok köréből. A GdA egészének részletekbe menő elemzése kivihetetlen s bizonyára értelmetlen vállalkozás is volna, hisz az eredménye az eredetivel összemérhető hosszúságú szöveg kellene legyen — és akkor már inkább az eredetire kellene voksolni. E helyett az itt következő elemzés első egységében az első kötet — s ezzel az első változat — előszavában kibontakozó általános célkitűzésről, a szerzőt mozgató végső előfeltevésekről és kronológiai elgondolásokról lesz szó. A további egységekben három rövidebb és egy igen hosszú szakaszt választunk ki elemzésre, követve a res gestae és egyúttal Misch művének saját belső kronológiáját. »A Hermann schedai apat megtérésével” foglalkozó, már az átdolgozás első rétegéről tanúskodó szakaszt követően foglalkozunk az Abélard és Héloise történetét kétszáz oldalon át boncolgató fejtegetésekkel. Itt Misch-nek van már saját vitapartnere, akinek nézeteit háttérként vázolja fel saját elgondolásai számára: Étienne Gilson, akinek e kapcsolatról szóló könyvét ugyan nagy tisztelettel, ám épp annyira határozott elutasítással kezeli. E tandem kortárs háttereként Borbély Gábor Abélardról szóló írását választottuk ki. Harmadikként a Dante-elemzéseket követjük nyomon, amelyet a kiadók eleve úgy adtak közre, hogy az eredeti, 1904-es fejezet mellett olvasható legyen a lényegileg átdolgozott, ám le nem zárt második változat is. Végül egy blokkban tárgyaljuk a Descartes-ra is kitérő szakaszt egyrészt, másrészt pedig a jóval hangsúlyosabb Cardano-elemzéseket, amelyek ismét az első kidolgozásból kerültek a már posztumusz megjelentetett záró kötetbe. Ezeket a szakaszokat nem teljesen immanens elemzésekként koncipialtuk. Mint majd a bevezető egységben látható lesz, Misch előfeltevései meglehetősen korhoz kötöttek, s így a filológiai kutatás akríbiája ellenére is óhatatlanul olyan érzés fogja elaz embert, mint a zenészt, aki gramofonról hallgat egy játéktechnikailag briliáns felvételt, miközben tudja, hogy a zeneelméleti előfeltevések gyökeres átalakulása miatt ma semmiképp sem lehetne úgy játszani, ahogyan annak a korábbi korszaknak az előadói játszottak. Ezért úgy gondoltuk, érdekes lehet Misch elemzéseinek értelmezését valamelyest a kortárs elemzések fényébe is állítani. Nem azért persze, hogy valamilyen felsőbbrendűnek tekintett nézőpontból kinyilvánítsuk a régebbi elemzések meghaladott voltát; inkább narratívaszövési módokat fogunk ütköztetni egymással, s hol többé, hol kevésbé mérlegelni fogjuk egyik s másik álláspont előnyeit és hátrányait. Ez annál is jogosultabbnak tűnik, mivel a Dante-fejezet átdolgozásán jól látható, hogy Misch maga is alakított elbeszélői modorán — ami pedig nem történhetett volna meg a háttérelőfeltevések jelentős módosulása nélkül. A ,zsidó Hermann megtéréséről" szóló fejezetet Jean-Claude Schmitt erről szóló monográfiájával és a benne megidézett további szerzőkkel fogjuk konfrontálni, + 97 +