Oldal 89 [89]
OCR
vagy gyermekeikben, vagy marhájokban, vagy pedig, valami egyéb javaikban, megrontsák, és megkárosítsák." Köpeczi B. Sámuel példája azt mutatja, hogy aki nem osztotta a boszorkäny- és ördöghiedelmeket, azzal szemben bizalmatlan volt a falu népe, könnyen meg is járhatta. Meg is írta Brukenthalnak, hogy elődje , is több hitelt adott a bábák beszédjeinek, mint az értelemmel ékes bölcsek erősítésének, a régi szennyes hagyománynak, mint a jelenvaló világos tapasztalásnak". Ezért még pénzért sem tudott elegendő információhoz jutni. Legjobb forrása talán éppen apósa lett. Szórakozott is rajta és az ördögön is, és amit elmesélt, jelzi, hogy - miként IrevorRoper írta - , Nagy Károly és Kálmán [magyar király] törvényei feledésbe merültek?.:5 Így aztán Kóboron és Domboson , A fekete ló, kecske, macska, kutya, ha éjjel valaki előtt megforduland, az is mind kísírtet, valamelyik a! féle képben jelent meg az ördög, ki magát minden formára el változtat hatja. / Minden e! félék megfordultak a közelebb emlitett alkalmatossäggal, az ipam udvarán, ki nem szégyenlette fia felől azt erősíteni, hogy az ördögök gyötrik, mert nagy hánykódásban vagyon. / De valljon nem szégyenli-ré az ördög, hogy olyan ostoba léleknek tartatik, mint aki eféle rettegtetésekkel akarna magához édesíteni valakit, és megcsalni? Nem ezt követte Éva anyánk körül; nem így bánt Jézussal a pusztában. Szepen sípol a madarász, hogy madarat foghasson: mely szerint okosabb költeményt koholt az, a" ki azt hagyta emlékezetben, hogy az ördög sípossá válván, sziréni nótával csalta volna ki a hámelensi templomból a gyermekeket, és mind addig csalogatta, míg Erdélybe érkeztek." Csakhogy az apóst nem lehetett büntetlenül kinevetni: „Legközelebbröl talám rajtom történt az, hogy midőn mosolyognám az ipomnak, külömben tudós, és nagy verselő embernek, a boszorkányokról, lüdércekről, hopp hírivel való járásról, a megkantározósról, sat, buzgón folytatott beszédeit, mert nem tartottam mél tóknak, rájok vagy ellenek szólani, atheus nevet vettem, és úgy meg jegyeztettem magamot, hogy nem átallotta légyen a községet felőlem való azon balítéletre bírni, mint aki nem igaz tudományt, új vallást, tanítanék, melyet aki hiszen mind bolond, mert aki a boszorkányokat nem hiszi, nincsen annak igaz hite, sem vallása? És ez majdnem Köpeczi állásába került. Egyébként alighanem az ő válasza volt a legalaposabb. Egyéni babonákra éppen úgy figyelt, mint a közösségi fogásokra. Például feltételezte, hogy egy ferde utakon járó férfi időnként úgy állítja be kapuját, hogy a korábbitól eltérő irányba nyíljon, és így megtévessze azokat, akik nála keresik lopott javaikat. Ugyanakkor jó leírását adta a hamis eskü gyakorlatának: , Amely bizonyság a törvényben hamisan akar meg eskünni, ha annyi szelet szívhat bé magába, hogy az esküvés alatt végig azt fuhatja ki, nem árt a hamisság, mert csak a szelet fútta ki, nem eskütt lélekből." Ismert gyakorlat. Az 1830-as években már a nyilvánosság elé is tárta valaki, hogy eskütevő egy kis sóhajtással kifújta a lelkét, és így hamis esküje nem terhelte lelke tisztaságát. 58 Hugh R. Trevor-Roper: Der europáische Hexenwahn des 16. und 17. Jahrhundert. Die Hexen der Neuzeit. Hg. Claudia Honegger. Frankfurt am Main: Suhrkamp, 1978, 191. 88
