Oldal 254 [254]
OCR
Összegzés - hagyomány, emlékezet, társadalom + 253 politikai hatalom, miközben a falusi közvélemény, a nyilvános beszéd kontrollálására vagy megszüntetésére és a múltértelmezés kizárólagosságára törekedett,” valamint a néprajztudomány számára elméleti és módszertani direktívákat határozott meg, eközben a tömeges gyűjtéseknek engedett teret, ami az egyéni-plurális emlékezetek sokaságát, a paraszti múlt reflektív és szabad megélését és kommunikációját tette lehetővé. Ebben az értelmezési környezetben (láttunk példákat ilyen szövegekre is) a múlt elbeszélése, mint a kulturális önelvűség és az identitás megőrzése az elveszett világ és az egyéni tragédiák okozta traumák terápiája (az adatközlők sokszor maguk kezdeményezték a beszélgetéseket), illetőleg az emlékezés, a történetmondás - mint önálló cselekvés — a totalitarizmus társadalmi korlátaira mutat rá, valamint a hétköznapi (szimbolikus) ellenállás része lehet. Nem jelenti ez az emlékezés autonómiáját, ezt ugyanis az etnográfus és az adatközlő interakciói, az emlékek , kiprovokálásának" technikái befolyásolták, ami a két fél számára különböző szituatív szerepeket biztosított. Hofer Tamás visszatekintve úgy ítéli meg, hogy 1945 után a , városi néprajzkutató és a falusi paraszt egyaránt kiszolgáltatott lett. Olyan közeli és bizalmas kapcsolatok alakulhattak ki, amilyenre korábban nem volt lehetőség." Aligha szűntek meg azonban a kulturális és a társadalmi különbségek észlelései, melyek az 1950-es évek légkörében újfajta bizalmatlanságokkal egészülhettek ki, ami (ha nem is a misszionáriusok, de) a politikai agitátorok után megjelenő gyűj727 Átányon például a rendőrök a férfiak tanyázását, mint , engedély nélküli összejövetelt" tiltották, és az istállóban jelenlevőket , szétzavarták." | Az emlékezet kisajátításának szemléletes példája, hogy 1977-ben a Mezőgazdasági és Elelmezésügyi Minisztérium a Magyar Írók Szövetségének közreműködésével pályázatot hirdetett Emlékező falu címmel, mely az , utóbbi harminc esztendő falusi, szövetkezeti, illetőleg mezőgazdasági eseteinek — vidámságuk miatt vagy más okból emlékezetes históriáknak" az összegyűjtését tűzte célul. Az 1446 pályamű közül a díjnyertes írásokat, melyek a téeszesítés , sikeres, de nehéz" időszakát örökítették meg, önálló kötetben publikálták. A rendszerváltás után, 1991-ben a Lakitelek Alapítvány hirdetett önéletírói pályázatot, mely a parasztság 20. századi és főként az 1945 utáni történetét az áldozatszerep kiteljesedésével kívánta azonosítani: A cél annak bemutatása, miként , élte meg a sorsfordító eseményeket, valamint a hétköznapok történetét a parasztság. Az a nemzetrész, mely a legkiszolgáltatottabbnak bizonyult, sorsa a lemondás, az emberfeletti nehéz munka, a »latastdl vakulasig«, az elsé vonal a fronton, a Don, a hadifogolytabor és a megnyomorito munkaszolgalat évei, a kényszerénkéntes téeszszervezés és a beszolgaltatas..., a kuláküldözés, a kényszerű pályamódosítás..." A felhívásra 310 önéletírás érkezett, aminek a kiadása, bár előkészületben volt, mégsem valósult meg. Fél E.-Hofer T. 1997. XXII, Hargitai Gy. (szerk.) 1979, Demeter Zayzon M. 1994. 247-268. 72 Fél E.-Hofer T. 1997. XXIL.
