Oldal 201 [201]
OCR
200 e Eltűnt falusi világok előbb is. Iddogáltak, elbeszélgettek, mi gyerekek meg eljátszottunk összevissza. Mikor, nohát már készen volt minden, elkezdték hordani az ételeket, ami a szármáttal kezdődött. Leves most nem volt. Ebből aztán ki-ki kivette a részét, mert az is a friss húsból a legjobb, így disznótor alkalmából. Erre aztán csúszott a bor. Utána jött a sült kolbász és hurka, de még pecsenye is. Mellé aszalt szilva és meggy öszszefőzve, nem kompót vagy befőtt, az még nem volt szokás akkor. Jó cukrosan, fahéjjal, bizony versenyzett az a mai kompótokkal és más gyümölcsökkel. Mikor a kolbász és hurka már nem akart csúszni, mert már teli volt a has, most jöttek elő aztán a finom rétesek, ami már az előző napon készült. Volt mákos, diós és lekváros, sőt néha még sült fánk és túrós béles is. De már ekkor mindenki nyögött a jóllakástól, elnyomta már a szármát, kolbász, hurka a lelket. .. Egyik is, másik is azt hajtogatta: — No j6 lenne ez ekkor vagy akkor! És igaz is, sokszor rágondol az ember, mikor nincs. De jó volna most ez vagy az, de jóllaknék most! Néhol aztán előkerült még az ütött-kopott tambura, és akinek kedve kerekedett, táncolhatott is." Az emlékíró egy hetven évvel korábbi, pontosan datált disznótor bemutatását ígéri (1882-ben mindössze hétéves), mégis bizonyos, hogy életének tapasztalatai alapján, az évről évre , ünnepnek" számító esemény idealizált koreográfiáját alkotja meg. Ennek elmaradhatatlan része a háromszori étkezés. A , früstökidőt" nem részletezi, annál inkább a munkát lezáró közös ebédet és vacsorat, ami „nyögesig”, a , lelket elnyomó" testi telítettségig tart, és amit a folyton ismételt jelzős szerkezetek hangsúlyoznak (jó törkölypálinka, jó veseleves, jó hagymás máj, jó hüvelyes paprika, zsírosan, jó kövéren, jó cukrosan stb.). A bőség és a mértéktelenség reprezentációjának (ritka) alkalmai a disznótorok, amelyek a kevésbé bőséges napokat, a kényszerű takarékoskodást kompenzaltak (,,sokszor rágondol az ember, mikor nincs. De jó volna most ez vagy az, de jóllaknék most"). A narráció további értékeket és jelentéseket ad az étkezésnek. Az étrend része a törkölypálinka és a , jó zsíros" pogácsa, ami az , igazi magyar paraszt legjobb eledele", ezzel szemben a különböző, a városi népesség által fogyasztott cukros sütemények ítorták, piskóták, linzerek) és a hasonló ,,incem-fancom nyavalyák" hiányoztak. Ez a dichotómia eltérő kulturális értékrendeket jelenít meg. Utóbbihoz az affektált viselkedés (a nyelvhasználat is ezt gúnyolja) és az erőtlenség testi jegyei társulnak (sovány, gereben, vézna, renyhe), az 50 Csonka Mihály a memoár egy másik fejezetében azt írja, hogy , gyermekkoromban, téli időben általában csak reggel és este ettünk, délben ritkán. Ugy számítottak az öregek, hogy télen úgysem dolgoztak sokat és erősen, így kibírták kevesebb evéssel... Tehát spóroltak egy kicsit a hasukon, amit egyes helyeken kellett is, mivel nem futotta többre." Romsics I. (szerk.) 2009. 18.
