Oldal 198 [198]
OCR
A mindennapok emlékezete a paraszti társadalomban ¢ 197 latlan öltözködés szembeállításával, valamint a vagyonnak (a státusnak) megfelelő rendes megjelenés ideáljával a polgárosodás eszményét fejezi ki, aminek a hiánya a szomszédos települések lakói mellett, a , régi parasztokra" jellemző. Az elbeszélő önmagát is elhelyezi a szövegben: az egyén és a csoport, az Én, a Mi és az Ők egybefonódik vagy inkább bizonytalanná válik (, a segesdi hegyen nekünk is volt szőlőnk", „a korpädiaknak volt egy ilyen - kimenöruhanak szoktuk nevezni - abba mentünk”, „engem már úgy neveltek, hogy a korabeli ember nálunk abba az időbe külön hálóruhába aludt"), ami talán a narratív szerepeinek (az önazonosság) sokféleségével függ össze (a faluját kívülről szemlélő önkéntes gyűjtő és a közösség tagja). Az emlékező mindenesetre a polgárosodás kulturális kódjait nemcsak Nagykorpádra, a , régi parasztok" világán túllépő településre, hanem a saját életmódjára is alkalmazza. A ,, NÉPI" TÁPLÁLKOZÁS Az etnográfusok a táplálkozást a kultúra részének tekintették, ahogy az 1970es évek közepén Kisbán Eszter fogalmaz, az étkezés , nem egyéni, hanem közösségi érvényű, alapvetően kulturális meghatározottságú forma." A gyűjtések mégis az ételkészítés módjára, az alapanyagokra, az ételek táji-regionális rendszerezésére koncentráltak, és ritkábban valósult meg a táplálkozás napi gyakorlatként vagy a kultúrát teremtő döntésként való vizsgálata. Vajon alkalmasak erre a visszaemlékezések? A következő interjút Romsics Imre az 1980-as évek végén Kisújszálláson készítette. „A tanyan vötak ott szomszídok, öreg emberek, korosabb cselédek, hogy avvót náluk a szokás, hogy télen csak kéccer ettek. Regge felköttek, fütöttek, elvigesztek, megetettik a jószágot. Úgy tíz óra fele akkor oszt jólaktak. Meg délután — nem tudom én — három óra fele főzött Róza néném valamit, megettík oszt jó van... Hogy oszt vót-e belőle spórolás, nem tudom. Mer az az érzísem, hogy igencsak reggel oszt jó belaktak, mer nem eszünk délbe. Azután délután megint jó belaktak. Hát így, így csinálták. . . Hát mi is majdnem úgy vagyunk. Későn szoktunk reggelizni, nem vagyunk éhes regge, és akkor az ebéd is nálunk két óra körül szokott lenni. A vacsora meg aztán má csak egy kis gyümőcs, kompót vagy valami kis könnyű pár falat... A tanyán, a mezőn úgy ettünk, hogy vot vasfazikszék. Letettük oszt körül ültük, és kikanalaztuk az öreglebbencs, öregtarhonya, meg öregkása, meg fordított kása. Ezt csak a tanyán, itthon nem. Itthon asztalról ettünk mindíg... Nem csinátak akkor olyan nagy bohócot az ítelezísbe mint most. Jólakott jó öreglebbencsel vagy ke553 Kisban E. 1975. 178.
