Oldal 182 [182]
OCR
A társadalmi mobilitás emlékezete e 181 gál, hanem a két fővárosi állása mellett, kemény munkát jelent, és a család zöldség- és gyümölcsellátását, valamint évtizedeken keresztül kiegészítő jövedelmet biztositja. („Meg azon az 6szôn elültettük a 120 gyümölcsfät..., az első nagyobb termésből vettem a televíziót, a másik évben a konyhabútort. Volt olyan esztendő, hogy az egész befektetés visszatérült, igaz, hogy nagyon megdolgoztunk érte, mert ezzel a sok fával egész évben volt munka.") Azt nehéz megállapítani, hogy ebben a döntésben a birtokszerzésre és az önálló gazdálkodásra irányuló egykori családi vágyaknak volt-e szerepe (a memoár a falusi világot végleg lezárult és megörökítésre méltó múltként ábrázolja)", vagy kizárólag a pillanatnyi lehetőségek és a jelenbeli (1950-es évek végi) városi minták ösztönözték Dobost a telekvásárlásra és a presztízsét növelő saját ház felépítésére," annyi azonban bizonyos, hogy ez éppúgy nem a munkavállalói csoport- vagy önazonosságát erősítette, mint a korábbi vadászegyesületi tagsága." Az eddigi elbeszélések különböző kontextusokban, a család vagy a falusi közösség történetébe helyezve, valamint egyéni életútként jelenítették meg a társadalmi mozgásokat. A következő interjúban, amelyet Bakó Ferenc 1949ben Tiszaigaron készített, az apa a főszereplő. Nagyapám Tóth Márton volt. Nem ismertem, nem tudom mikor halt meg. Szegény ember volt, harangozó. Nádtetőket is csinált, meg házakat. Apám Tóth Márton, 1933-ban halt meg, 1840-ben született. Gyermekkorában elment inasnak, csizmadia inasnak Nagykárolyba. Felszabadult és mint segéd vándorolt. Máramarost emlegette, hogy kukorica polentát, puliszkát evett. Huszonhárom éves korára hazakerült és megnősült. Elvette az akkori pájinkafőző, Pónus János leányát. Szegényül kezdték meg az életet. Hozzákezdett a mesterséghez, de abból nem tudott megélni, és az édesapjával és két öccsével — Sándor és Lajos, utóbbi ácsmester volt — uraságokhoz járt aratni. Később a felesége hozzákezdett a nőiruha varráshoz. Az apjával lakott, a mostani Laboda-féle házban. Az évszázadok óta Tóth Márton ház volt. Apám volt az ötödik vagy hatodik Tóth Márton. A családi hagyomány szerint minden első fiút Mártonnak kellett keresztelni. A mesterségből egy kis tőkét hoztak össze, és vettek egy kis földet. Úgy dolgozott, hogy negyvenéves korára már nem is kellett neki dolgozni. Birtoka volt és cselédet fogadott, ezek dolgoztak helyette. 51 Az emlékirat részletesen mutatja be a kosárfonást, a kenderkikészítést, az egykori falusi gyermekjátékokat, valamint a búzaszentelési körmenetet. Dobos F. 1993. 17-22, 26-27, 5556. 51, Ezt a házatis, mert ez már tényleg ház, némi segítséggel én csináltam, de nem is akárhogyan, akárki megnézheti." (A fővárosban bérlakásban lakott.) 512 Dobos F. 1993. 106-107, 109-112.
