Oldal 147 [147]
OCR
146 e Eltűnt falusi világok esze is volt. Élettapasztalata. És azt nem verte ki a halóverejték, ha be kellett menni a főjegyző úrhoz. Hanem bátran közéjük ment, és nagy tiszteletben is tartották. De máskülönben így tisztségbe beválasztani: birtokossághoz, meg ilyenekhez, csak a família. Azok maradhattak. De az egyházfiak is: mind azokból voltak. És hát ezért egy kis gyűlölet más emberekben is élt. Hát mért csak éppen a Czuczok vagy mért éppen a Palotayak vagy mért csak éppen a Tercsiek, és így zúgott a nép egy kicsikét. Érezte magát az a másik ember is olyan embernek, aki éppen helyet foglalt... Úgy tartották, hogy ők egy fokkal különb emberek, mint mások. És ezt tudták éreztetni is. Már benne volt a beszédjükben: olyan bölcsen beszéltek. Megfontoltan, lassan, komótosan beszéltek, nem kapkodtak. Egy fokkal okosabbak voltak, mint mások. És tényleg azok is voltak. Aztán hétköznap is az utcán jobban voltak öltözve, bot a kezében, szép tajtékpipa, ami elárulta, hogy ő gazdálkodó ember, nemes ember. Ebből már látszott, hogy ő följáró ember. Nem úgy nevezték, hogy tanácsbeli vagy tanácstag, hanem följáró ember. Egy bizonyos távolságot tartottak más emberektől. Megkövetelték a tiszteletet, azt hogy előre illedelmes köszöntsék őket: Dicsértessék a Jézus! A legtöbb ember nem is nagyon mert bemenni a tanácsházára. Sokan egyenesen féltek a főjegyző úrtól, meg a följáróktól. A főjegyző úr mikor ült az asztalnál, nagy tekintély volt. Mikor belépett az a szegény ember, először a szemüveg fölött nézett rá, utána meg alatta. Elüvöltötte magát: Te mit akarsz! Akkorra a szegény embert a halóverejték már verte kifelé. Az anyád ide-odaját. Ahogy a főjegyző káromkodott. Kitakarodj! Mondta aztán, mikor hazament a szegény ember: Hallod-e anyus, mikor én bementem. . . Én többet az életbe nem megyek a tanácsra. Látod milyen vizes az ing rajtam? Nem is ment többet. Ugyanakkor a nemesek! Azokkal egy szív, egy lélek volt, azzal a főjegyző mindig megértette magát. Azokkal ő is tisztelettel beszélt. "5 A két világháború között a három és félezer lakosú Csépán a földbirtok nem differenciálta jelentősen a lakosságot, a legnagyobb gazdaságok területe sem haladta meg a 20-30 kataszteri holdat." Nem ez minősíti a nemeseket sem, bár az emlékezetben a nemes ember és a gazdálkodó ember képzete összefonódik. Sokkal inkább a családi mült („a familiära nagyon sokat adtak"), a viselkedés, a gesztusok, a beszédmód, valamint a kiválóságtudat és az exkluzivitás (közéjük más ember nem juthatott be"), amit az öröklődő hatalmi pozícióik is erősítenek. Az elbeszélő szerint generációról generációra közülük kerültek ki a kisbírók, az egyházfiak és a közbirtokosság vezetői, mint a köz43 Rozmics Péter. A Szolnoki Damjanich János Múzeum Néprajzi Adattára 2412-85. Az elbeszélő nagyapja, miként a szövegből kiderül, pásztorember, neki néhány hold földje volt, és bognármunkákat végzett. #4 Szabó L. 1982. 239.
