Oldal 118 [118]
OCR
Termelési kultúra, jövedelem, piac — a paraszti emlékezetben ¢ 117 a gazdákat aszerint minősíti, , adtak-e rendesen a cselédnek", és oda szegődik, ahol , fehér kenyeret esznek", de a napi praktikák része a takarmánylopás is. A nélkülözés és a megélhetés bizonytalansága nemcsak a gyermekkor tapasztalata, hanem a családi hagyomány része (az 1863-as alföldi éhínség idején az apja náddal etette a jószágot), igaz, az elbeszélő megpróbálja lezárttá tenni a múltnak ezt a szakaszát. A fordulópont a határrendezés, a tagosítás, ami — az előző narratívákkal ellentétben — a szabad gazdalkodast és a terméshozamok növekedését biztosítja. (Mikor már a földek felszabadultak, akkor jó világ volt. Az a szűkös idő kilencvenkettőig tartott... Már kilencszázra termett itt a határ.") Azt nem tudjuk, mivel az adatközlő erről nem beszél, hogy a családja életében ez hozott-e változást, ám a narrációt továbbra is a már bemutatott léthelyzet határozza meg. A szegénységről van szó, amit a közösség az önálló (a saját birtok biztosította) megélhetés hiányaként azonosít. (, Az olyan szegény emberek elmentek innen a gyarmati, szeghalmi, komádi birtokokra aratni", ,[tt a mi utcánkban olyan szegények voltak, hogy csak három helyt öltek egy kis malacot.") Az emlékező ebbe a csoportba tartozik (az első gazdájához húszéves korában kerül), mégis megpróbál távolságot teremteni, ami az elhatárolódás és az azonosulás tudati konfliktusával jár, és a nézőpont bizonytalanságában (az Ők és a Mi cserélgetésében) mutatkozik meg: , Mink már vadmadár-tojást nemigen szedtünk..., annak örültünk, ha a laposokban vadruca-tojást szedtünk", , Az olyan szegény emberek elmentek innen aratni..., ahegyeken túl nem jártunk át, ott már nem is igen van termés." Az egyéni, a családi és a falusi múlt mozaikjainak, valamint különböző idősíkjainak összekeveredése, a személyes élmények, tapasztalatok és a közösségi hagyományok összefonódása (az 1863-as éhínség, a betyárvilág és az éjszakai legeltetés, az egymásnak segítő családtagok és az , uraság" kijátszása, a határrendezés, a halfogás technikája és a kukoricamálé készítési módja, a gazda és a cseléd viszonya) feltehetően a múlt emlékezetének természetes módja. A narratíva azonban nem nélkülözi a jelen (a megtett életút) perspektíváját, és az önazonosság (nem konfliktus nélküli)" megalkotásának az eszköze. Az adatközlő ugyanis a szegénységet és a , más kenyerén élést" nem szociális igazságtalanságként vagy a bérmunka elfogadásaként, hanem szégyellnivaló bélyegként éli meg (, csak a szükség vitt rá", ,édes volt az anyád teje, keserű a más kenyere"), amivel szemben a földszerzés, legalább a bérlet révén, kínál alternatívát. (, Aztán meg béreltünk földet.") A következő interjút két évtizeddel később, az 1970-es évek elején Szabó László az Ipoly-menti Vámosmikolán készítette: 38 Erre a konfliktusra a nézőpont említett bizonytalansága utalhat.
