OCR
Etnográfia —a nemzeti (népi) emlékezettudománya " 31 melynek megteremtője a népi hagyományokat és annak eleven, , életkormányzó" erejét megőrző emlékezeti közösség. Györffy ettől megkülönbözteti a lejegyzett és az emlékezetből kieső, ily módon relevanciáját vesztő , élettelen" hagyományt, ami hasonlóságot mutat a kollektív emlékezet és a történelem Maurice Halbwachs-i szembeällitäsäval.” A folytonossá és megtapasztalhatóvá tett etnikus hagyomány alkalmas volt a magyarság európai társadalmaktól eltérő, autochton eredetének igazolására, és ezáltal méltó alternatívájává vált a nemzetépítés történetírói programjának (utóbbinak az írott források kritikájával, illetőleg a múlt kronologikus rendbe és elbeszélhető formába szerkesztésével kellett bajlódnia)." Nem véletlen, hogy Györffy István tanulmányában -— melyet emlékiratként Teleki Pál vallás- és közoktatásügyi miniszternek juttatott el -— a néphagyomány, konkrétan a tárgyi és a szellemi néprajz, a népművészet, valamint a népi tudás területén illetékes Országos Néphagyományi Tanács felállítását, továbbá az 1934-ben a Magyar Történeti Múzeumba olvasztott Néprajzi Múzeum önállóságának visszaállítását sürgeti, ezenkívül fontosnak tartja a pap-, tanító- és a jegyzőképzésben a népismeret tanítását, amit a középiskolákban valamennyi tantárgy alapjává kíván tenni. Az előbbiek biztosíthatnák megítélése szerinte a néphagyomäny-gyüjtés fellendülését, a népismeret középiskolákban tanítása pedig újabb ideológiai keretbe illeszkedett, és a korszak középosztály-diskurzusaihoz csatlakozott. Györffy azzal érvel, hogy 1848 után a nemesség utóda, a , középosztály jobbára idegen elemekkel bővült, akiknek az ősei nem voltak a magyar történelem tényezői és formálói, akikben a magyar középosztály történelme nem vált hagyománnyá, ezért idegen lélekkel, gyökértelenül állnak ma is." A történelmi (úri) és — ki nem mondottan - a polgári középosztály jól ismert dichotómiája jelenik meg (szociológiai meghatározásuk természetszerűen elmarad, a szembeállítás lényege, hogy rendelkeznek-e avagy sem hagyománykért élő saját történelemmel), és az etnográfus hite szerint az előbbi által fenntartott nemzeti műveltség feltétele, ha annak , alapjává a néphagyományt tesszük." Ez a népi nemzet szolgálatába állított statikus és társadalmi tartalmától megfosztott, az ősi hagyományokban gyökerező kultúrafelfogás azonban egy hasonlóan mozdulatlan, rendies parasztságképhez vezet. Györffy István szö% Halbwachs, M. 1992. ” Ez adta a két világháború közötti etnográfia legitimációjának lényegét. , Bármely nép ethnikuma - írja Viski Károly a Magyarság Néprajzában — nem egyéb, mint akár mai, akár régi (tárgyi és szellemi) néprajza, azaz lényeges néprajzi jellemzőinek összessége." Bátky Zs. -Györffy I.-Viski K. 1933. 31, Gyani G. 2010. 96. 95 Gyéorffy Gy. 1993 (1939). 10, 60, 68.