Page 30 [30]
OCR
Etnográfia —a nemzeti (népi) emlékezettudománya ® 29 módszerű" tudománynak nevezi, ennek funkciója azonban nem más, mint amit utóbb Eric Hobsbawm a feltalált hagyományról megállapít: , folytonosságot teremtsen egy erre megfelelő történeti múlttal." Hogy mit jelentett a , történeti módszer" a változatlan ideológiai és tudománypolitikai kontextusban - azt a korábban kevés figyelemre méltatott települési és gazdálkodási rendet is vizsgáló Györffy István munkáival szemléltetjük. A Nagykunsagi Krönikat - miként maga tudósítja az olvasókat - régi írásokból: a térképeken kívül határperek tanúvallomásaiból, a boszorkányperek vallatási jegyzőkönyveiből, valamint a , szájhagyomány alapján" szerkesztette egybe. Hasonlóan jár el az aratás, a nyomtatás és a cséplés ősi módját kereső, 1928-ban írt tanulmányában. Anyagát ugyanis hét vármegye több tucat településéről származó , recens" és , húsz-harminc évvel korábbi megfigyelései" (tehát kb. tizennégy éves korából származó emlékei), továbbá hetven-, nyolcvanéves parasztemberek vallomásai alapján állítja össze (, akiknek az emlékezete a múlt század közepéig nyúlik vissza"), s eszerint az Alföld déli részén például , a legöregebbek sem emlékeznek arra, hogy valaha sarlóval arattak volna." Végül, az alföldi kertes városokról írt tanulmányát idézzük fel, melyben az öregek elbeszéléseit, valamint 16-18. századi levéltári forrásokat, elsősorban a városi jegyzőkönyvekben megörökített tanúvallomásokat használja, amiből az egykori településrendre és ingatlanforgalomra következtet. (Például , Egri János hetvenöt éves tanú egyebek között ezeket mondja: vamely kertben most lakik Madarász Mihály, a Matsalai kerje vót.x")" Ezek alapján úgy véljük, a megismerést ezúttal a személyes identitás és az etnográfusi szerep egysége határozza meg. Aligha kétséges, hogy a Karcagon felnövő és a tanyai rideg gazdálkodást családi hagyományként megismerő Györffy István számára ezek az emléknyomok forrnak egybe a gyűjtőutak élményeivel, és válnak a múlt intuitív tapasztalatává. De ebbe illeszthetőek az ,Öreg emberek elbeszélései" és az ezekkel egyenértékű levéltári (írásos) dokumentumok is, melyek egykori tanúvallomásokat, azaz szóbeli közléseket vagy szájhagyományokat rögzítettek. S ennek néprajzi tudásként rögzítése — a narratív identitás gondolatát követve - vezet el egy összetett, ám egymással harmonizáló tudósi, krónikási, valamint nemzeti azonosságtudathoz. § Ahogy Viski fogalmaz: , A régi van veszendőben, elsősorban annak kell tehát érdekelnie bennünket, ami még a múltban gyökerezik, ami az őseink ma is élő mása, változata, leszármazottja. Aminek a múlthoz köze nincs, az számunkra másod- vagy harmadrendű, sőt többnyire teljességgel elmellőzhető jelenség." Viski K. 1933. 15, 25, Kósa L. 2001. 124125, Sárkány M. 2000. 30, Hofer T. 1987. 10, Gyáni G. 2002. 30-31. § Györffy I. 1984 [1922]. 5-6, Györffy I. 1928. 1-46. 9 Györffy I. 1926. 128-132.
