Oldal 37 [37]
OCR
A TANTERMI DRÁMA FŐ ÖSSZETEVŐI viszonyára, a szerepbelépéshez kapcsolódó tevékenységére fókuszál. Bolton két csoportra osztotta a gyerekek tevékenységeit a szerephez való viszony alapján: az előadásra [presenting] és az alkotäsra [making]. Az előadás alkategóriájaként a szereplést [performing] hatarozta meg, hiszen mindkettőben megjelenik a korábban egyeztett tartalom bemutatása a társaknak. Az előadásban mindig jelen van az előadó-néző ellentétpár. Ezzel szemben az alkotás azokban a tevékenységekben valósul meg, amelyek során a fiktív világba, a dráma jelenébe lépnek be a résztvevők, például, amikor bekopognak a boszorkány ajtaján a gyerekek. Amikor a résztvevők az alkotás módjában vannak, akkor egyszerre szereplői, írói és rendezői is a dcd$ámának. Hiszen amellett, hogy a jelenben megélve reagálnak a történésekre, a történetet írják is a cselekedeteikkel. Sőt, annak érdekében, hogy szándékaik olvashatóak legyenek a többiek számára, tudatos jeladásra és jelolvasásra kényszerülnek. Davis szerint a két kategóriát a drama k6zéppontjaban álló eseménnyel kapcsolatos viszony különbözteti meg. Míg az előadás- és szereplésmódokban az eseményről osztanak meg valamit a résztvevők, addig az alkotás során benne kell lenniük az eseményben." Bolton mindkét részvételi módot a dráma fontos részének tartja. Elmélete szerint az a cél, hogy a résztvevők egyszerre lehessenek a valóságban és a fiktív világban, hogy a valóságban képviselt értékrendjüket a fikcióban tesztelhessék. Az egyszerre két világban levést nevezi 6 methexisnek™ (metaxis).© Ez a kettôs vilag a gyerekek jatékanak is a sajatja, de a drama lehetöseget kinal arra, hogy fókuszált és tudatosan tervezett használatával mélyebb megértés szülessen. Ezt segíti, ha a résztvevők bizonyos szintig tudatos alkotóivá válhatnak mind a dráma tartalmának, mind a formájának. Minél jobban ismerik a résztvevők a drcsáma működését és jelteremtéssel kapcsolatos formai eszköztárát, annál inkább tudnak tudatos alkotóivá válni tartalomnak és formának egyaránt. A saját gyakorlatomból kínálnék ehhez egy példát. Kilenc-tiz évesekkel tartott drc-ámaóra sorozatom közben figyeltem fel arra, hogy bárhogy strukturálom a gyerekeknek felkínált improvizációkat, sehogy sem akarnak izgalmas, fontos pillanatok megszületni belőlük. Jó lehetőségnek tűnt, hogy a résztvevők az addigi történet központi tárgyával kapcsolatban improvizálhatnak, jól körülhatárolt helyzetben. A gyerekek lelkesen jelentkeztek, és sokféle variáció született, de egyik sem bontotta ki a helyzetben rejlő potenciált. Nagyszerű csoporttal dolgoztam, így sajnos nem hibáztathattam őket a kudarcért. 63 David Davis: Foreword, in Gavin Bolton: Acting in Classroom Drama, xviii. 64 Bolton: New Perspectives, 32. 6 A fogalmat Bolton kicsit másképp használja, mint Augusto Boal, az elnyomottak színházának kialakítója, aki Platontól veszi át. +36 +
