Oldal 397 [397]
OCR
nösen feltűnő ez az egyébként tárgyában már a jövőbe mutató Telegdi-féle szertartásrend és a Rómából kölcsönzött új rítus viszonylatában. Pázmány nyilván ezen a téren is engedett a római egységesítő szándék erejének. (Hogy máshol, talán fontosabbnak vélt helyeken ellenálljon annak.) ? Nincs adatunk arra vonatkozóan, hogy az új rítus bevezetése vajon ütközöttre bármiféle ellenállásba a hazai gyakorlatban. Franz ismertet olyan adatokat, amelyek ilyesmiről tudósítanak. Egyes német egyházmegyék szerkönyveiben a római rítus átvétele mellett még hosszú ideig megtar tották a zarándokok kellékeinek megáldását is? A szórványos 16-17. századi hazai források ebből a szempontból vagy hallgatnak, vagy kiaknázatlanok. Kérdés, hogy hiányzotte egyáltalán valakinek a zarándokjelvények korábbi megáldása, vagy ez a speciális rítus ekkorra már feledésbe merült. Mindenesetre tanulságos, hogy a 18. században már nagy számban és rendszerességgel megjelenő hivatalos egyházmegyei rituálék összeállítói — Pázmány nyomán — a római rítusszöveget szerepeltetik szerkönyveikben,”* &s a zarändokbot &s -tarisznya megáldásának hajdan népszerű rítusával az alternatív mintát felmutató, szerzetesi kötődésű, kora újkori hazai benedikcióskönyvekben sem találkozunk? Pedig a hívek vagy az alsópapság ilyen jellegű igényei esetén ezekben (vagy önálló kéziratokban, esetleg nyomtatott könyvek kéziratos bejegyzései formájában) bizonyára továbbélt volna e hagyomány. A zarándokbotok szórványosan feltűnnek ugyan a templomi tárgyak között a 17. század második felében, ám ezekről nem derül ki egyértelműen, hogy szentelmények voltak-e" 62 Vö. a keresztelési és esketési rítus megtartott elemeit: Barth 2005c. Franz az 1743-ban kiadott freisingi rituálét hozza példaként, amelyben a római ordó után a zarándokok botjának és köpenyének megáldása szerepel. — Franz 1909, II. 288. Hasonló visszahatás történt a mainzi egyházmegyében is, ahol az 1671-ben kiadott rituálé csupán a római rítus alapján kialakított szöveget hozta, majd a következő kiadások (1695, 1696) emellett újra elővették a zarándoktáska és -bot megáldásának 16. század végi szövegét. Ez a kiegészítés aztán a 18. századtól végleg elmaradt. — Reifenberg 1971-1972, 11. 382. Läsd peldäul az 1738-ban &s 1798-ban ugyanolyan formäban megjelent kalocsai rituäle szertartäsleiräsät: COL 1798, 330-333. Ugyanez jellemző a nem magyarországi kiadású, ám nálunk is használt benedikcióskönyvek többségére. Kivétel ezalól az a 17-18. században számos kiadást megért, rendkívül népszerű , félhivatalos" benedikcióskönyv, amelyet egy Prágában működő ferences, Bernardus Sannig állított össze. A Rituale Franciscanum nemcsak a Benedictio peregrinorum römai ord6jät tartalmazza (FRA 1685, 305-308, 310-311), hanem a két ordó közé ékelte a zarándokkellékek (kosár, bot, ruha) megáldásának közepkori eredetű szövegét is (308—309). Zalán Menyhért unikális adata (, 16 baculi pro peregrinantibus violacei coloris cum stellis ornati") a Sopron megyei Lók templomában 1674-ben tartott vizitáció alkalmával feljegyzett 16 darab kék színű, csillagokkal díszített zarándokbotról valójában még 363 364 365 366 azt sem teszi egyértelművé, hogy a zarándoklatok végén felajánlott vagy a zarándokok számára a papok által odaadandó botokról volt szó. Vö. Zalán 1927, 48. 396
