Oldal 141 [141]
OCR
vatkozás, amely alapján Franz megállapította, hogy a szertartást nagy valószínűséggel olyan domonkos templomokban végezték, amelyek rendelkeztek Szent Péter-ereklyével. Szent Didák vizének szentelése legfontosabb elemeit tekintve az európai analógiáihoz hasonlóan zajlott le, bár az általunk közölt 18. századi szertartás lényegesen több és hosszabb imádságot tartalmaz, mint a többi. Az első két imádság a korábban elemzett módon megegyezik Péter mártír vízszentelésének orációival. A szertartást záró fohász a római misszáléban Didák ünnepére előírt imával egyezik. A maradék öt imádságra nem találtunk analógiákat. A legelterjedtebb egyházi szentelménynek számító víz megáldásának egyik speciális változata maradt fent a pannonhalmi kéziratos benedikcióskönyvben, amelynek eredménye a rontás és varázslás (méregkeverés) ellen volt használatos. A bevezető imádságok és litániák után egy oráció a démonok által háborgatott emberre (a szertartás , páciensére") terelte a figyelmet. Ezt követte a szertartás egyik jól elkülöníthető része, a só exorcizálása és megáldása, amelynek keretében egy exorcizmus és négy oráció hangzott el. Utóbbiak a megáldott só egészségmegőrző és démonűző hatását hangsúlyozták." A következő részben a víz hasonló, egy exorcizmus és három oráció keretében történő ätok-/äldässzertartäsa zajlott le. Ezután a pap a sót kereszt alakban beleszórta a vízbe, majd a rítust négy könyörgés zárta, amelyek közül az első már a 7—8. századi liturgikus kéziratokban is helyet kapott." A pap végül meghintette a vízzel saját magát és a rontás áldozatát, majd néhány kortyot is itatott vele belőle. Forrásunk szövegváltozata viszonylag kevés szó szerinti párhuzammal rendelkezik. Nem véletlen, hogy a legtökéletesebb analógia éppen a démonűzés egyik fontos kora újkori kézikönyvében, a Flagellum daemonumban található." Némely imádságai, részletei ennél több középkori’ és korabeli forrásban" előfordulnak. A hivatalos és , félhivatalos? szerkönyvek többségében a só- és vízszentelés ettől gyökeresen eltérő eljárásai kaptak helyet." Ugyanitt őrződött meg egy speciális vízáldási szertartás, amely a némasággal sújtott emberek megsegítésére irányul, akiknek betegsége egyértelműen rontás2 A só exorcizálásáról általában: Bartsch 1967, 290—305, 387—399. 5 Franz 1909, I. 127. FD 1697, 198-207. „Benedictio salis et aquae ad curandum daemoniacos, seu maleficiatos” (megegyező szöveggel). 5 Franz idézett művén kívül: Hürlimann 1959, 71-78, 132-140; Ottosen 1970, 33-34; Reifenberg 1971-1972, 1. 557-566; II. 394-399 (a mainzi rítus kapcsán); Stapper 1906, 31-33, 87 (15. szäzadi münsteri agenda, két ordcid egyezik). *° MB 1685, 174-177. „Ordo ad faciendam aquam benedictam” (reszleteiben egyezik); Nucleus 1706, 49-53 (läsd MB 1685); FRA 1685, 49-52 (MB 1685 szövegevel egyezik). Ezek nagyrészt az a) szertartás szövegével egyeznek. 140
