Oldal 71 [71]
OCR
kodniuk kell a katolikus szempontból áldatlan magyarországi hitéleti viszonyokhoz. Lelkipásztorkodásuk középpontjába a csodát állították. Molnár Antal megfogalmazása szerint a ,jezsuiták minden más szerzetesrendnél hatékonyabban építették be missziós tevékenységükbe a kora újkori ember csodavárását"." Az utóbbi évtizedekben mind nagyobb számban napvilágot látott missziós jelentések és egyéb dokumentumok gyakran visszatérő részleteit jelentik azok a kissé sematikusnak tűnő mirákulumtörténetek, amelyek a misszionáriusok által véghezvitt csodás gyógyításokról, ördögűzésekről és pozitív végkifejletű benedikciókról tudósítanak." A jezsuiták gyógyító tudományukat a katolikusok hitbeli megerősítése mellett előszeretettel alkalmazták a más vallásúak áttérésének elősegítésére is. Efféle tevékenységük keretében gyakran éltek szentelményekkel: a szentelt víz mellett kedvelték a jezsuita szentek képeit, ereklyéit, és különösen az Agnus Deinek nevezett viaszfigurákat. " Utóbbiak közkedveltségét erősíti, hogy a misszióban tevékenykedő páterek rendszeresen kérték a római rendfőnöktől a gyógyításra és ördögűzésre egyaránt használt kegytárgyak utánpótlását. A viaszlapok a görögkeletiek és a törökök körében is nagy népszerűségnek örvendtek. A jezsuiták a gyógyítás és az ördögűzés mellett a benedikciók egyéb fajtáit szintén szívesen al kalmazták lelkipásztori munkájukban. Beszédes példa ebből a szempontból Don Simone Matkovich esete, aki 1610-ben szentmisébe foglalt áldással érte el, hogy a pécsi szőlőhegyek megszabaduljanak a férgek kártételeitől." A 17. századi jezsuita (és ferences) missziók forrásanyagának ilyen szempontú feldolgozása egyelőre várat magára." A helyenként terjengős, máskor kifejezetten szűkszavú beszámolók elemzése sokban gazdagíthatja majd a kora újkori szerzetesi benedikciós tevékenységről alkotott képet. Egy átfogó kutatás keretében tisztázható lenne a két — szempontunkból kiemelkedő — rend efféle gyakorlata közötti különbség, illetve e gyakorlat 18. századi átalakulásának, megszűnésének folyamata. Úgy tűnik, hogy a jezsuiták benedikciós tevékenysége valamivel korábban visszaszorult a ferencesekénél, és elsősorban a missziókhoz kapcsolódott. A jezsuita missziók klasszikus időszakának a 17. század tekinthető, ám jelentőségük nagyjából a következő évszázad közepéig megmaradt." A missziós iratok mellett a jezsuita benedikciós gyakorlat forrásaként nyomtatott kézikönyvek is fennmaradtak, amelyek közül jelentőségében a Fasciculus trip°° Molnár 1999, 255. DI Következő megállapításainkhoz a forrásközlések közül az EHJM (1990) köteteit használtuk. Az Agnus Deire: Bälint 1944, 109-110; Brückner 1993. 55 EHJM 1990) [/1. 173. 194 192 Kiváló párhuzamot nyújt ezen a téren: Sieber 2005. A jezsuita missziós tevékenység 18. századi továbbélésére és a rend benedikciós gyakorlatára vonatkozóan is tanulságos: Jánosi 1935. 195 70
